Eduardo Mendoza spanyol író az irodalom kategória idei nyertese

Eduardo Mendoza spanyol író, fordító, nyelvész nyerte el ebben az évben a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria-hercegnője díjat irodalom kategóriában - jelentette be döntését a zsűri szerdán Oviedóban.A döntéshozó testület méltatásában kiemelte a 82 esztendős író fél évszázados, "döntő fontosságú hozzájárulását" a spanyol nyelvű irodalomhoz regényeivel, amelyekben az innovációra való törekvés és a széles közönség elérésének képessége ötvöződik, és amelyek nemzetközi elismerést élveznek.

A zsűri hangsúlyozta, hogy Mendoza letisztult prózája humorérzékéről és hétköznapi, humanista életszemléletéről ismert, könyvei örömforrást jelentenek a legkülönbözőbb korú olvasóknak.

A 82 éves, barcelonai születésű Eduardo Mendoza jogot tanult, majd az ENSZ-nél dolgozott tolmácsként New Yorkban 1973 és 1982 között. Ekkor írta meg első regényét, a magyar nyelven nem publikált La verdad sobre el caso Savolta (Az igazság a Savolta-ügyről) című könyvét, amely 1975-ben jelent meg, és rögtön elnyerte a kritikusok díját Spanyolországban.

A nemzetközi áttörést - a magyarul az Európa Könyvkiadónál megjelent - A csodák városa című műve hozta meg számára 1986-ban.
Mendoza sikere azóta töretlen, a közönség, a szakma és a kritikusok körében is elismert. 2015-ben első spanyolként kapta meg a csehországi Franz Kafka-díjat, 2016-ban a spanyol nyelvű irodalom legjelentősebb elismerését, a Cervantes-díjat vehette át.

Az Asztúria hercegnője-díjat minden évben nyolc kategóriában ítélik oda. A díjat hagyományosan októberben adják át ünnepélyes keretek között a spanyol királyi család jelenlétében Oviedóban. A díjazottak a világhírű Joan Miró szobrát és 50 ezer eurós (19,5 millió forint) pénzjutalmat kapnak az elismerés mellé.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com