EFOTT 2014 - csak szabadon

38. alkalommal kezdődik az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója Miskolctapolcán. A szervezők közel 90.000 résztvevőre számítanak július 15. és 20. között.

efott2014-jpgTavaly a Balaton partján, Zánkán bulizhattak a fiatalok az ország legnagyobb hallgatói buliján. A többi nagy nyári fesztivállal ellentétben az EFOTT csak a hazai előadóknak kínál fellépési lehetőséget.

A zenei kínálat mellett a hallgatók kulturális- és sport életének szervezését is magukénak érzik a rendezők.

A másik cél az ország megismertetése a fiatalokkal, ezért a fesztivál indulása, 1976 óta évről évre máshol rendezik az EFOTT-ot, idén Miskolctapolca mutatkozhat be ismét, hiszen harminc évvel ezelőtt - még egy másik generációnak - már házigazdája volt a fesztiválnak. Idén a miskolci Egyetemváros a szűkebb helyszín, azaz város a városban. A házigazda szerepét a Miskolci Egyetem vállalta.

A 16 hektáros zöld területen nyolc színpadot állítanak fel. Napközben a közeli Miskolctapolcai Barlangfürdő, a Csónakázó tó, a Diósgyőri vár és a bobpálya is kikapcsolódási lehetőséget kínál a fiataloknak.

Idén többek között színpadra lép a Hooligans, a Road, a Hősök, a Mary Popkids, a Quimby, a Kowalsky meg a Vega, a Beatrice, a Magashegyi Underground, az Ivan & the Parazol, a Paso, a Zanzibar, az Anna and the Barbies, a Brains, a Vad Fruttik, az Edda, a Karthago, a P. Mobil és Deák Bill Gyula. A fesztivál egyik legjobban várt eseménye a július 15-i Tankcsapda 25. jubileumi nagykoncert. A helyi zenekarok is lehetőséget kapnak, így az országos népszerűségnek örvendő, ír kocsmazenét játszó Paddy and the Rats.
A mainstream zenén kívül a más műfajok kedvelőik megtalálják a számításukat. Játszik majd a Kerekes Band, Ferenczy György és a Rackajam, de lesznek dumaszínházas előadók és slam poetry is.

Talán az idősebb látogatók kedvében akartak járni a szervezők, amikor felkérték a Miskolci ILLÉS EmlékZenekart, Korda Györgyöt és Balázs Klárit vagy Dévényi Tibi bácsit a fellépésre.

Számos DJ és karaoke is emeli majd a hangulatot a hajnali órákban minden nap.

Napközben bemutatók, rövid előadások hangzanak el, egyetemi társaságok, az egyetemi élet mutatkozik be.

www.efott.hu

Hozzászólások

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

http://ujhazak.com