EFOTT - A Quimby, a Beatrice, a Magashegyi Underground is fellép

Megvannak az idei EFOTT első fellépői. A szerdai bejelentés alapján a Quimby, a Kowalsky meg a Vega, a Beatrice, a Magashegyi Underground, valamint az Anna and the Barbies is játszik júliusban Miskolctapolcán.

8269140319070018__mg_60332Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját idén harminc év után rendezik meg ismét Miskolctapolcán; július 15. és 20.

között a miskolci Egyetemváros és környéke ad otthont a találkozónak - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az Anna and the Barbies énekesnője, Pásztor Anna tavaly novemberben született kisfiával, Benjivel fog utazni az EFOTT-ra. "Ugyanúgy készülünk a fesztiválszezonra, mint eddig. Benji még csak háromhetes volt, amikor már újra próbáltam, nyolchetes korában egy holland turnéra indultunk. Meg sem kottyant neki, hiszen már hatvan koncertet lenyomott velem, amíg a hasamban volt" - idézte fel Pásztor Anna. Mint elmondta, az Anna and the Barbies jelenleg a csapat következő stúdióalbumán dolgozik, amely novemberben fog megjelenni.

A kommüniké kitér arra, hogy az EFOTT szervezői a Miskolci Egyetemmel karöltve egy tizenhat hektáros területen építik fel a fesztivált. A zenei programot idén is döntő többségben magyar előadók adják, ugyanakkor meglepetések és újdonságok is várhatók.

A tervek szerint nyolc zenei színpadot állítanak fel, emellett például tíz kilométer kábellel, három kilométer kerítéssel és egy nagyjából ezerkétszáz fős stábbal készülnek az EFOTT-ra.

Tavaly Zánkán, tavalyelőtt Velencén tartották az EFOTT-ot, Magyarország legnagyobb hallgatói buliját, amelyet 1976 óta rendeznek meg. Az első a Pécs melletti Abaligeten volt, az elmúlt években Debrecenben, Dunaújvárosban, Baján, Orfűn és Szolnokon is volt EFOTT, rendszeresen mintegy 70 ezres látogatószámmal.

MTI

Hozzászólások

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

http://ujhazak.com