Egész napos rendezvénnyel ünneplik az öt éves Mesemúzeumot

Koncertekkel, író-olvasó találkozókkal, kreatív művészeti foglalkozásokkal, kalandpályával, könyvbemutatóval, körhintával, bábelőadással és szabadtéri kiállítással ünnepeli alapításának ötödik évfordulóját szombaton a budapesti Mesemúzeum."Ez egy olyan múzeum amelynek nincs szüksége reklámra, hiszen úgy is megtelik, hogy a híre szájról-szájra terjed" - fogalmazott Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szombati ünnepségen. Az államtitkár kiemelte: nagy szükség volt egy olyan intézményre, amely a magyar irodalmat a legfiatalabb gyermekekhez is eljuttatja, és az elmúlt öt év azt igazolta, hogy a múzeum beváltotta az alapításakor hozzá fűzött reményeket.


"Ilyen intézményre nem csak Budapesten, de országos hálózatban is szükség van" - mondta.

Felidézte, hogy a kormány korábban Minden este népmese! elnevezéssel fogadott el egy cselekvési programot, amelynek gyakorlati részét képezi az országos NépmesePontok létrehozására irányuló, októberben meghirdetésre kerülő pályázat. A magyar népmesekincs továbbadását és a gyerekek kompetenciafejlesztését szolgáló NépmesePontok megvalósítására a kormány 1,2 milliárd forintot biztosít Európai Uniós forrásból, pályázat keretében.

    
Az államtitkár elmondta, hogy a Mesemúzeum egyfajta referenciaként szolgál majd, így az itteni jó módszerhez hasonlóan a NépmesePontokon többek között műhelyfoglalkozásokat, művészeti alkotócsoportokat, élőszavas mesemondást, kompetenciafejlesztő táborokat, mesemondó-, meseíró és meseillusztrációs versenyeket kell majd szerveznie a pályázóknak.
    

E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) korábbi igazgatója felidézte, hogy öt évvel ezelőtt azért született meg a Mesemúzeum alapításának a gondolata, hogy legyen egy hely, ami kifejezetten a kisgyerekekhez szól. "Szükség volt arra, hogy a még olvasni nem tudó gyerekeket a népmese gazadag szókincsével, fantáziát erősítő világával megnyerjük és új olvasókat, új irodalomszeretőket képezzünk" - mondta.
   

Prőhle Gergely a PIM főigazgatója kiemelte: az öt év alatt 83 ezer látogatója volt eddig az intézménynek, ebből tavaly 17 ezer. A helyszínen napi három foglalkozás zajlik, és rendszeresen fogadnak óvodás és iskolás csoportokat. A szombati ünnepséget Szegedy-Maszák Bori nyitotta meseolvasással, a Klárisok zenekar a Kerekégenjáró lemezbemutató interaktív családi koncerttel készült, Bajzáth Mária a Népmese Kincstár új kötetének interaktív bemutatójával és családi mesefoglalkozással várta az érdeklődőket, de lehetett találkozni Kertész Erzsivel és Nyulász Péterrel is az író-olvasó program keretében.
    

A Ládafia Bábszínház és az Évkerék társulat előadással készül a délután folyamán, a napot Szalóki Ági családi koncertje zárja. A helyszínen a GYIK-Műhely tart egész nap kreatív művészeti foglalkozásokat, valamint könyvvásár, könyvtotó, papírszínház is lesz délután négy óráig. A szabadtéri kiállításon Makhult Gabi lengőszobrait lehet megtekinteni.
    

Az ünnephez jótékonysági könyvgyűjtést is kapcsolódik: a látogatók által ajándékba hozott gyerekkönyveket rászoruló gyermekekhez juttatja el a múzeum.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com