Egy halász és egy sellő szerelméről szóló regény nyerte a Costa-könyvdíj nagydíját

A trinidadi születésű brit írónő, Monique Roffey The Mermaid of Black Conch című műve nyerte el a Costa-könyvdíj (Costa Book Awards) 2020-as nagydíját, az év könyve díjat: a győztes regény egy halász és egy sellő szerelméről szól.A könyv, amely egy taíno legendán alapszik, Roffey hatodik regénye - olvasható a The Independent című brit lap internetes oldalán. A zsűri "születőben lévő klasszikusnak" nevezte a művet, Roffeyt pedig "tehetségének csúcsán lévő íróként" méltatta.

    
Az író, aki az elismerés mellett 30 ezer font (12,2 millió forint) pénzjutalomban is részesül, elmondta, boldogsággal és büszkeséggel tölti el győzelme. Hozzátette: "ez a nagy presztízzsel bíró díj egyszerre szól a karibi irodalomnak, a kísérletező stílusnak, a mágikus realizmusnak, a független kiadóknak és természetesen a sellőknek".
    

Tessa Sheridan forgatókönyvíró és rendező nyerte el a 2020-as év legjobb novellájáért járó Costa Short Story Awardot, amelyről a közönség dönt. Sheridan az elismerés mellett 3500 font pénzjutalmat kap a The Person Who Serves, Serves Again című írásáért. A győzteseket kedden jelentették be egy virtuális ceremónián, amelynek Penny Smith volt a házigazdája.
   

A Costa-könyvdíjat öt kategóriában (legjobb regény, legjobb első regény, gyermekkönyv, költészet, életrajz) ítélik oda, és közülük választják ki az év könyvét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com