Egy kilencven éve lappangó Vaszary portré is szerepel a Virág Judit galéria őszi árverésén

Egy kilencven éve lappangó Vaszary-portré, egy klasszikus Lotz Károly-festmény és egy titokzatos alakot ábrázoló Gulácsy Lajos-kép is szerepel a Virág Judit Galéria őszi aukciójának kínálatában.A közönség október 3-tól 16-ig tekintheti meg a galériában a magyar festészet kiemelkedő darabjait, amelyek sokáig magánkollekciókban, a nagyközönségtől elzárva rejtőzködtek - közölte az aukciósház csütörtökön az MTI-vel.

Vaszary János Matróz a tengerparton című festményének felbukkanása igazi különlegesség, mivel a kép mintegy kilenc évtizeden keresztül lappangott, végül egy külföldi gyűjtő kollekciójából került elő, és térhetett vissza Magyarországra.

A Virág Judit Galériában most a közönség is láthatja a festményt, amely egyben egy rejtett önarckép is. Bár a művész soha nem mondta ki, hogy őt magát ábrázolná a portré, a róla készült fényképek és a korábbi önarcképei alapján a matrózban felismerhető a magyar festészet ikonikus alakja. A kép kikiáltási ára 18 millió forint.

Lotz Károly most aukcióra kerülő, klasszikus témát feldolgozó, kagylóarannyal festett Vénusz születése című műve feltehetően egy azóta megsemmisült budapesti palota dísztermébe készült. Gulácsy Lajos 1904-ben, Rómában megfestett A cselszövő című festményére is lehet majd licitálni. A kép Lorenzo de Medici-t ábrázolja reneszánsz öltözetben, karddal az oldalán. Lotz Károly képe 9 millió, Gulácsy Lajos festménye 26 millió forintról indul.

Batthyány Gyulának a kor híres asszonyai, arisztokrata hölgyei, diplomata feleségei szívesen ültek modellt. A Batthyány-dinasztia leszármazottjának most aukcióra kerülő Menyegző (triptichon) című festményén is a nőalakok dominálnak, és az esküvői jelenet, mint egy színielőadás tárul a néző elé. A Menyegző 10 millió forintos kikiáltási árról indul.

Mindezeken túl Kmetty János életművének egyik csúcsdarabjára, a Csendélet KUT folyóirattal című festményére is lehet licitálni 30 millió forinttól, de fontos tétel lesz Egry József Badacsonyt ábrázoló tájképe is, amelyre 20 millió forinttól lehet ajánlatokat tenni.

Berény Róbert Árnyék és Olympia című alkotása témájában abszolút ritkaságnak tekinthető a művész az 1920-as 1930-as években alkotott műveihez képest. A festményre 30 millió forinttól lehet licitálni. A Virág Judit Galéria klasszikus műveket felsorakoztató aukcióját október 17-én tartják a Kongresszusi Központban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com