Egy londoni játszótér falára festett a Színes Város Csoport

A Londoni Magyar Kulturális Központ felkérésére festett tűzfalat a Színes Város Csoport a brit fővárosban, ahol egy belvárosi játszótér falán elevenedett meg a A Pál utcai fiúk című regény néhány szereplője.Az iamsuzie és Cokestd művésznéven alkotó kortárs magyar street art művészek festették fel Molnár Ferenc regényének hőseit, Csónakost, Bokát és Nemecseket a modern londoni környezetbe. Az 50 négyzetméter nagyságú falon a figurális ábrázolás és a klasszikus graffiti találkozott, így a két művész stílusa egymást kiegészítve érvényesülhetett - közölte a Színes Város Csoport az MTI-vel.

     
A street art akció Molnár Ferenc születésének 140. évfordulóját ünnepelve a londoniak körében népszerűsíti a magyar irodalom egyik legtöbb nyelvre lefordított regényét. A Londoni Magyar Kulturális Központnak fontos célja volt az is, hogy a művészi alkotással egy helyi közösség által nap mint nap használt forgalmas közterület megújulását segítse.
    

A Színes Város Csoport számára izgalmas kihívás volt Moszkva és Berlin után a street art egyik fellegvárában, Londonban is bemutatkozni, a jövőben pedig a szervezet magyar munkái mellett más nagyvárosokban is tervez hasonló projekteket - áll a közleményben. A szerdán átadott fal a londoni Old Gloucester Streeten található.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com