Egyedülálló építészeti dokumentáció készült a füzérradványi Károlyi-kastélyról

A Forster Központ megbízásából 3D lézerszkenner segítségével készítette el a Budapesti Közlekedési Központ Közút Zrt. (BKK Közút Zrt.) a füzérradványi Károlyi-kastély teljes részletes alaprajzát és építészeti dokumentációját.

A társaság saját fejlesztésű 3D adatgyűjtési és térinformatikai rendszere az útfelmérések mellett most a Nemzeti Kastélyprogramban is segítséget nyújtott.

A legmodernebb technológián alapuló mérési módszer lényege, hogy a nagy pontosságú 3D lézerszkennerekből, kamerákból, illetve precíziós navigációs rendszerből álló műszeregyüttes képeket és 3D pontfelhőt készít az adott objektumról, így az nemcsak láthatóvá, hanem mérhetővé és elemezhetővé is válik.

letöltés

A létrejött adatbázisban minden egy centiméternél nagyobb részlet pontosan definiálható - közölte a BKK csütörtökön az MTI-vel.

A pontfelhő kiválóan szolgál tervezői feladatok, egyebek mellett útburkolat-felületi vizsgálatok, homlokzatrajzok alapadataként, illetve a KARESZ nevű rendszer által előállított 3D térképi adatbázis alapjaként egyaránt. Ennek a pontfelhőnek az alkalmazásával készül Budapest nagy pontosságú 3D útkatasztere is.

A füzérradványi Károlyi-kastély esetében a társaság feladata egyrészt a kastélyépületnek, a hozzátartozó park útjainak és néhány kijelölt építményének, valamint a kastélypark határát jelentő kerítés külső oldalának lézerszkennerrel történő felmérése volt. Ezután következett a vektorizálásra alkalmas pontfelhő-előállítás, továbbá a pontfelhőn alapuló tervdokumentáció elkészítése.

A kastélypark 20 hektárnyi területét két óra alatt mérték fel a vállalat szakemberei, a nyers pontfelhő utófeldolgozása pedig csaknem tíz órát vett igénybe. A kastély épületét, a mintegy 7500 négyzetméternyi területet hat nap alatt, két műszakban, összesen nyolc terepmunkatárs mérte fel több mint 800 álláspontból. Az utómunkát négy operátor tíz napon át végezte.

A munka eredményeként nemcsak egy színes pontfelhőket és több ezer fényképet tartalmazó műemlék-védelmi tervdokumentáció állt elő, hanem lehetőség van a rendelkezésre álló adatok többcélú 3D-s felhasználására is.

A Magyarország egyik legszebb és legnagyobb történeti kertjének számító, csaknem 90 hektáros felújított kastélyparkot május végén adták át. A 250 millió forintos beruházást több éves előkészítő munka előzte meg, amely egyebek mellett tartalmazta a park teljes geodéziai és növénykataszteri felmérését, történeti kutatását, régészeti feltárását is.

A május 27-i átadón Hörcsik Richárd a térség országgyűlési képviselője azt mondta: a Nemzeti Kastélyprogram keretében hazai és uniós forrásból hamarosan megkezdődik a kastély felújítása is.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com