Egyre kevesebbet tévéznek a 25 év alatti britek

Több mint negyedével csökkent 2010 óta a 25 év alatti britek tévézéssel töltött ideje - számolt be róla a BBC News egy új felmérés alapján.

A 16-24 évesek és a gyerekek 27 százalékkal kevesebbet tévéznek, mint 2010-ben, az 55-64 éves korosztály körében azonban csak 5 százalékkal esett vissza a tévénézés - állapította meg az Ofcom kutatása. A jelentés rámutatott, hogy a fiatalabb és idősebb nézők tévézési szokásai között egyre szélesebbre tágul a szakadék.

flag1

A 16-24 évesek egyre inkább a fizetős filmrendelés felé fordulnak, az összes tévézéssel töltött idejük egyharmadát ezek a tartalmak teszik ki. A napi tévézés 36 százalékát töltik élő műsorok nézésével, ez két év alatt szintén 14 százalékos visszaesést jelent.

A jelentés szerint az utóbbi években általános csökkenés tapasztalható a tévézésben: a brit nézők 26 perccel kevesebbet töltenek a képernyő előtt, mint 2010-ben.

Tavaly egy átlagos néző naponta három órát és 26 percet tévézett.

Az Ofcom felmérése alapján az emberek a tévézéssel töltött idejük több mint felében még mindig a brit közszolgálati csatornák műsorait nézik. Négy nézőből három elégedett a közszolgálati csatornák által sugárzott műsorokkal.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com