Eldorádó legendáját tárja fel a British Museum új kiállítása

A Dél-Amerika titokzatos aranyvárosaként emlegetett Eldorádó igaz történetét fogja feltárni a British Museum új kiállítása, amelyen ékszereket, aranymaszkokat, ünnepi aranysisakokat és egyéb, a rituális kokalevél rágáshoz használt tárgyakat vehetnek szemügyre a látogatók.

elEldorádó, amelyet gyakran tévesen értelmezve mitikus aranyvárosként említenek, valójában egy szertartásra utal, amelyre a mai Bogota (Kolumbia) melletti egyik tó partján került sor, ahol a bennszülött törzsek új uralkodóját aranyporral vonták be, mielőtt megmerítkezett a vízben.

A kiállításon olyan tárgyak is helyet kapnak, amelyeket a tóból hoztak a felszínre. A leletek között szerepel egy arany és platina tároló, amelyet - kokalevéllel összekevert, majd elrágott - mészpor tárolására használtak.
A tárlat kurátora, Elisenda Vila Llonch szerint a bódítószer igen értékes volt, mivel "plusz erőt ad a magaslatokon és nagy hidegben való munkához, valamint elnyomja az éhségérzetet". A látogatók a temetési szertartásoknál használt ékszereket és aranymaszkokat is szemügyre vehetnek.

Mint Neil MacGregor, a múzeum igazgatója elmondta, az "ősi Kolumbia régóta hatalmas csodálatot vált ki a külvilágból és még mindig igen keveset tudni ezekről az egyedi és sokszínű kultúrákról". Hozzátette: "A múzeum azon kiállítás-sorozatának részeként, amely a kevésbé ismert és komplex ősi kultúrák bemutatását tűzte ki célul, ez a tárlat bepillantást enged a látogatóknak a prehispán Dél-Amerika ezen lenyűgöző kultúráiba és egyszersmind lehetőséget ad számukra, hogy felfedezzék Eldorádó legendáját ezen szemkápráztató tárgyakon keresztül".

A Beyond El Dorado: power and gold in ancient Colombia (Túl Eldorádón: hatalom és arany az ősi Kolumbiában) című tárlatot október 17. és március 23. között kereshetik fel az érdeklődők - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com