Elesett a kelet-ukrajnai fronton egy neves ukrán operaénekes

Életét vesztette a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban Vaszil Szlipak neves operaénekes - közölte szerdán az ukrán sajtó.

A 42 éves Szlipak 19 éven át élt Franciaországban, ahol a párizsi nemzeti opera tagja volt. A 2014-ben kitört kelet-ukrajnai válság miatt külföldi énekesi karrierjével felhagyva visszatért Ukrajnában, hogy részt vegyen hazájának az orosz agresszió elleni harcában - írta róla a haláláról hírt adó Jurij Butuszov újságíró a Facebookon.

Armel2011_6

Az operaénekes a szélsőségesen nacionalistának tartott Jobboldali Szektor (PSZ) önkéntes alakulatában szolgált és Donyeck környékén kapott halálos sebet.

Harctéri beceneve "Mif", azaz "Mítosz" volt. A név a Faust című opera Mefisztójának rövidítéséből származik, az énekes ugyanis többször is fellépett ebben szerepben.

"Vaszil Szlipak hatalmas művész és óriási operaénekes volt, ugyanakkor katonaként halt meg saját népét védelmezve. Hatalmas veszteség számunkra. Könyveket fognak írni, utcákat neveznek el róla, koncerteket rendeznek majd tiszteletére, és tananyag lesz a zenei középiskolákban - jósolta az újságíró.

A bariton énekes Szlipak 1974-ben született a nyugat-ukrajnai Lviv megyében. 1992-1996 között a lembergi (lvivi) nemzeti zeneművészeti akadémián tanult. Már diákévei alatt számos komoly operaszerepet kapott. 1997 óta élt Párizsban.

2011-ben a magyarországi Armel Nemzetközi Operaversenyen a legjobb férfi énekes díját nyerte el. Pályafutása alatt számos egyéb operaversenyen ért el még komoly sikereket, Magyarországon és Franciaországon kívül egyebek mellett az Egyesült Államokban, Los Angelesben és New Yorkban.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com