Életre kelnek a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren

Változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban húsvétkor: "rügyfakasztó vasárnap" madármegfigyelési napot rendeznek, "vízbevető hétfőn" pedig a húsvéti hagyományokkal ismerkedhetnek a vendégek - tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-t.A szakember elmondta, az ország egyik legnagyobb húsvéti rendezvénye kicsiknek és nagyoknak is kellemes kikapcsolódást ígér. A tavasz köszöntéseként húsvét vasárnap madármegfigyelési napot rendeznek.


A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagjainak közreműködésével a látogatók madárodúkat készíthetnek, megismerhetik a környezetükben használható madárbarát eszközöket. A Puszta házában Puskás József a Dél-Alföld természeti értékeiről tart előadást, a Nagyréten pedig Gasztonyi Dániel mestersolymász mutatja be az ősi vadászati módszert. Ugyanitt délután a Köröstorki Ebtanoda közreműködésével kutyás engedelmességi bemutatót rendeznek, de az érdeklődők találkozhatnak terápiás kutyákkal is.
    

Húsvét hétfőn a skanzen utcáján sétálva, a portákra betérve a látogatók megismerhetik a húsvéti tojásfestés praktikáit, és kiderül, miként kell a legfinomabb húsvéti kalácsot sütni. A Szeged-alsóvárosi portán interaktív viseletbemutató és játszóház fogadja az érkezőket, a gyerekek pedig a kézműves játszósarokban próbálhatják ki ügyességüket. A Borica táncegyüttes és a Hatetudnád Tánctanoda tagjai néptáncbemutatót tartanak, amihez a látogatók is csatlakozhatnak, a talpalávalóról Mester László zenekara gondoskodik.
    

Délelőtt tojást kereshetnek a gyerekek a skanzenben, ahol a déli harangszó után az Ányási kápolnánál Antal Imre plébános a hagyományoknak megfelelően megszenteli a kalácsot, a sonkát és a tojást. Ezt az ünnep leglátványosabb eleme, a húsvéti locsolkodás követi, a viseletbe öltözött legények vizes vödröket ragadnak, és felkeresik a skanzen házainál a lányokat.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com