Elfogadta a kormány a Liget Budapest koncepcióját

A Városligetbe tervezett Múzeum Negyed mellett 2020-ig megújul többek között az állatkert, a Közlekedési Múzeum és a Petőfi Csarnok, új épületet kap a Fővárosi Nagycirkusz, míg a Szépművészeti Múzeum gipszmásolat-gyűjteménye a létrehozandó komáromi Csillag Erőd Művészeti, Történeti és Hadkultúra Központba kerül.

varosliget_nagyA legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent határozata szerint a kormány egyetért azzal, hogy a Múzeum Negyed létrehozásával egyidejűleg, a 2014-2020 közötti időszakban megvalósuljon a Városliget egészének megújítása, családi kulturális-szabadidős élményparkká történő átfogó fejlesztése és az ehhez szükséges fejlesztések, azaz a Liget Budapest projekt végrehajtása.
A Városligetben megvalósítandó beruházások között a kormányhatározat megemlíti a Fővárosi Nagycirkusz új épületének felépítését, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum részleges rekonstrukcióját és bővítését, valamint a Magyar Tájak Konyhája - Gasztronómia Falu kialakítását.
A tervek szerint létrejön egy kulturális-szabadidős élménypark, valamint a tájképi kertjelleget és az ide látogatók kiszolgálásának minőségét erősítő beruházások valósulnak meg, ide értve a Művészetek terének kialakítását és Nebbien Henrik eredeti tervei alapján a Liget-kapu oszlopcsarnokának korhű megépítését.

A támogatandó önkormányzati fejlesztési célok között a határozat a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztését, a Petőfi Csarnok átalakításával egy új Gyermek és Ifjúsági Tudás- és Élményközpont létrehozását, a Városliget átfogó zöldfelületi rekonstrukcióját és közlekedési rendszerének átfogó átalakítását sorolja fel.
A beruházás eredményeképpen így a jelenlegihez képest nő a Városliget zöldfelületének biológiai aktivitása: elbontják a Hungexpo régi épületeit, Zöld Liget néven létrejön egy ökologikus oktatási és látogatóközpont, átépítik a sportpályákat és a játszótereket, valamint újakat alakítanak ki, helyreállítják a városligeti tórendszer vízfelületét, továbbá kialakítanak egy korszerű ökologikus monitorozási, fenntartási és üzemeltetési rendszert.

A Városliget közlekedési rendszerének átalakítása kapcsán sor kerül egy új útvonalrendszert létrehozására, a tömegközlekedési kiszolgálás ésszerűsítésére és fokozására, a Városliget parkolási rendszerének komplex átalakítására, valamint egy elektromos midibusz-hálózat kialakítására.
A kormány támogatja, hogy a komáromi Csillag Erődben valósuljon meg a Csillag Erőd Művészeti, Történeti és Hadkultúra Központ, amely látogatóbarát, az oktatásban is felhasználható módon mutatja be a Szépművészeti Múzeum egykori, az antikvitástól a reneszánszig ívelő gipszmásolat-gyűjteményét.

A Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka, a Szabolcs utcában kialakítandó Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, valamint a Csillag Erőd Központ beruházás-előkészítési és tervezési munkálatainak idei költségeire a kormány 384,7 millió forintos többletforrást biztosít a Szépművészeti Múzeumnak.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com