Elhalasztja a Hegedű Ünnepe fesztivált a Concerto Budapest zenekar

Technikai okokból egy későbbi időpontban, nyár elején rendezik meg a január 18-ra tervezett A Hegedű Ünnepe fesztivált - közölte a szervező Concerto Budapest pénteken az MTI-vel.Hozzátették, hogy a zenekar január 18-án a Concerto Budapest Hegedűgálát tart, amelyen A Hegedű Ünnepe fellépőművészei közül többen közreműködnek.

"A Hegedű Ünnepe megvalósítása sajnos több technikai probléma és nemzetközi programegyezés miatt komoly logisztikai akadályokba ütközött. Miután ez a fesztivál kiemelkedő jelentőségű, nemcsak tartalmához, annak művészi ideáihoz is szeretnénk ragaszkodni, ezért úgy döntöttünk, hogy későbbi időpontra halasztjuk a programsorozatot. Január 18-án Hegedűgálát tartunk, amelyen fellép Abouzahra Mariam, Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás és Lilia Pocitari, akik Csajkovszkij, Mendelssohn, Brahms és Bartók versenyműveit szólaltatják meg" - idézték a közleményben Keller András főzeneigazgatót.

A Hegedű Ünnepére megváltott jegyek december 31-ig visszaválthatók, illetve a jeggyel rendelkezők számára a zenekar regisztrációs sorrendben december 15-e, vasárnap éjfélig elővásárlási lehetőséget biztosít a Hegedűgálára.

Regisztrálni a jegy@concertobudapest.hu e-mail címen lehet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com