Elhunyt Ács Irén fotográfus

Életének 91. életévében elhunyt Ács Irén fotográfus, Palócföld, Nógrád és Hollókő megörökítője. A szerdán elhunyt alkotó temetéséről később intézkednek - közölte a Magyar Fotóművészek Szövetsége csütörtökön az MTI-vel.

Ács Irén elsősorban zsánerképeivel, néprajzi fotóival, portréival és divatfotóival lett ismert, de fotóriporteri munkássága is jelentős. Az 1924-ben Szécsényben születettt fotós 1940 és 1942 között Székely Aladár híres Váci utcai fényképészműtermében volt segéd, 1954-ben a Néphadseregnél kezdte fotóriporteri pályáját, 1959 és 1989 között az Ország-Világ című magazin fotóriportere volt.

m2-30832-07540200

Hat fotóalbuma jelent meg, amelyek közül a Palócország címűt a Corvina Kiadó nívódíjjal jutalmazta. Hollókői képeit többek között Tihanyban, Párizsban, Jeruzsálemben és Prágában is kiállították, ezekből a felvételekből nyílt meg 1995-ben Húsvéttól Karácsonyig című állandó kiállítása Hollókőn. Az Oktatási Minisztérium oktatási segédanyaggá nyilvánította Őrizd meg című albumát.

A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának adományozott életműve - több mint 70 ezer negatív, papír pozitív és dia - a vizuális történetírás-olvasás kortárs dokumentuma. Riporteri életművét számos kiállítási dokumentáció, interjú és album őrzi.

Ács Irént 1999-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége életműdíjjal tüntette ki.

MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com