Elhunyt Dallos Ibolya, a Budapest Bábszínház művésze

Életének 73. évében, hosszú betegség után elhunyt Dallos Ibolya, a Budapest Bábszínház művésze - közölte az intézmény szombaton az MTI-vel.awDallos Ibolya a bábszínészképző tanfolyam elvégzése után 1961-ben lett az Állami Bábszínház, majd 1992-től annak jogutódja, a Budapest Bábszínház tagja.

"Több mint 50 éven át tehetséggel és nagy odaadással szolgálta színházát és az egész bábműfajt. Szerepein keresztül állandó kapcsolatban volt gyermekközönségével, így sokan a mai szülők közül még emlékezhetnek alakításaira" - olvasható a közleményben.

Dallos Ibolya már pályája elején fontos szerepeket játszott, többek között a Hófehérke címszerepét, Cukor anyót, Bálint Ágnes Az elvarázsolt egérkisasszony című darabjának élő szerepét vagy A fából faragott királyfi Bartók-mű bábadaptációjának Tündérét.

A 80-as évektől játékmesteri és rendezőasszisztensi feladatokat látott el. A színház repertoárján szereplő régebbi produkciók felújításait végezte, különös tekintettel a színház külföldön is nagy sikert aratott zenés darabjaira. A Háry Jánosban eleinte még ő játszotta Mária Lujza szerepét, majd a 90-es évektől a darab felújításaiban vett részt mint rendezőasszisztens.

Évtizedeken át rendezőasszisztensként gondozta a színház világjáró előadását, a Diótörő bábszínpadi adaptációját. "Személyében egy, a műfajt és színházát szerető, elhivatott művészt vesztettünk el" - írja a Budapest Bábszínház.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com