Elhunyt Magasházy István színművész, az operettszínház társulatának tagja

Elhunyt Magasházy István színművész, az operettszínház társulatának tagja - tájékoztatta a Budapesti Operettszínház szombaton az MTI-t.Magasházy IstvánMagasházy István színművész életének 67. évében rövid, súlyos betegség után december 19-én hunyt el - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Magasházy István 1948. május 20-án született. 1969-től az Állami Déryné Színházban játszott, operatanulmányait 1970-ben fejezte be. 1975-től haláláig az operettszínház társulatának tagja volt.

Novemberben még színpadra állt a teátrum két nagysikerű előadásában, a Csókos asszony tűzoltó- és a Cirkuszhercegnő komornyikszerepében. Mint írták, "soha nem főszerepeket alakított, a szó klasszikus értelmében vett igazi epizodista volt. Nem vágyott többre, alázattal, mélységes tisztelettel és szeretettel szolgálta a számára oly szent színházat".

Művészi munkája elismeréseként néhány nappal ezelőtt vehette át a Gobbi Hilda által alapított epizodistákat jutalmazó szakmai elismerést, az Aase-díjat. A Budapesti Operettszínház Magasházy Istvánt saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com