Elhunyt Tiba János építész

Életének 46. évében elhunyt Tiba János építész, a Tiba Építész Stúdió alapítója és vezetője, többek között a Hungária körúti Magyar Telekom székház és a Párizsi Nagyáruház rekonstrukciójának tervezője.

Tiba Jánost augusztus 12-én érte a halál - közölte az MTI-vel szerdán a Tiba Építész Stúdió.

2

Tiba János 1996-ban diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalon neves nemzetközi irodákban szerezhetett gyakorlatot.

Magyarország mellett több európai országban is dolgozott Erick van Egeraatnak; az ismert holland építész budapesti képviseletét 1999 és 2005 között ő vezette, majd 2005-ben megalapította saját szakmai műhelyét, a Tiba Építész Stúdiót - idézi fel közlemény.

"Halálával egy kivételesen kreatív, ugyanakkor az építészetre alkalmazott tudományként tekintő, egyedülálló mérnökkel, művésszel lettünk szegényebbek.

A formai szempontok mellett munkája során jelentős értékként tekintett a fenntartható technológiákra. Az általa tervezett épületek energiahatékonyságát, a megújuló erőforrások felhasználását nemzetközi tanúsítványok is bizonyítják" - emlékezik alapítójára a stúdió.

Közleményük szerint Tiba Jánoshoz és irodájához több emblematikus épület, terv és elismerés kötődik: mások mellett a több díjat nyert Párizsi Nagyáruház az Andrássy úton, Cipruson a pafoszi új városrész és mesterséges sziget beépítési és lakóépületek tervei, valamint a Váci Greens tömbjei.

Mindezek mellett a napokban kezdődött meg a Magyar Telekom Nyrt. új székházának építése a Hungária körúton.

Korábbi munkái közül a stúdió kiemelte az Egeraat iroda által jegyzett ING székházat a Dózsa György úton, valamint a prágai Villa Bianca lakóegyüttes tervezését.

Tiba János búcsúztatásáról a Tiba Építész Stúdió és a hozzátartozók a későbbiekben intézkednek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com