Elindult a 100 szóban Budapest pályázat

Meghirdették a 100 szóban Budapest elnevezésű pályázatot, amelyre a fővároshoz fűződő rövid történeket várnak - hangzott el a kezdeményezést szervező Mindspace nonprofit csapat pénteki sajtótájékoztatóján, ahol szó volt arról is: idén először a Prágában, Pozsonyban és Varsóban is meghirdették a pályázatot.budapestKobrizsa Ádám, a 2011 óta különféle városfejlesztő projekteket futtató Mindspace vezetője elmondta: a harmadik alkalommal meghirdetett pályázat elsősorban a lakosságnak, és nem irodalmároknak szól, a pályázók szeptember 18-ig adhatják le legfeljebb - cím nélkül - 100 szavas műveiket online vagy postai úton.

A Térey János íróból, Winkler Nórából és Nagy Dániel Viktor színművészből álló háromfős zsűrihez anonim módon érkeznek az alkotások, az előzsűrizésben besegít Szőllőssy Balázs, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) vezetőségi tagja is.
A legjobb 100 pályaművet egy kisméretű könyvecskében adják közre, míg a legjobb 12 alkotáshoz kortárs művészek készítenek nagyméretű illusztrációkat, amelyek várhatóan a Városház téren lesznek láthatóak.

A legjobb három pályamű szerzője 150 ezer forintos összdíjazásban részesül - fűzte hozzá Kobrizsa Ádám, aki hangsúlyozta azt is: az eredményhirdetés október 21-én, a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon lesz. A legjobb tizenkettőből három pályaművet meghívott előadók, együttesek zenésítenek meg.

A pályázat idei újítása, hogy a Visegrádi Alap támogatásával kapcsolódik a kezdeményezéshez Budapest mellett Varsó, Pozsony és Prága is. Utóbbi helyszíneken is illusztrációk készülnek a legjobb 12 alkotáshoz, amelyeket minden visegrádi ország nyelvére lefordítanak. Minden pályázó legfeljebb öt szöveggel indulhat a megmérettetésen.

Térey János az eseményen úgy fogalmazott: az irodalomban a legjobb dolog olyan szállóigévé válni, amely beépülhet a nemzet emlékezetébe. "Jó lenne, ha lennének ilyen szövegek is" - jegyezte meg, kiemelve, hogy a mindössze versnyi terjedelem előírásán túl a pályázatnak nincsenek formai korlátai.

Kobrizsa Ádám beszélt arról is: új kezdeményezésként terveik szerint az első, 2014-es pályázat legjobb történeteiből hangoskönyv is készül neves színművészek közreműködésével, ehhez azonban egyelőre további támogatókat keresnek.

Tavaly egyébként mintegy 1200 pályamű érkezett be, idén ennek több mint kétszeresére számítanak. A kezdeményezés ötletadója Chile fővárosa, ahol már tizenhat éve szervezik meg ezt a pályázatot, itt a zsűri tavaly mintegy 45 ezer legfeljebb 100 szavas alkotást bírált el - fűzte hozzá.

A pályázatról bővebben a budapest.in100words.eu/hu internetes portálon lehet olvasni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com