Elindúlt a Polikróm folyóirat

public2013 első napjaiban kezdte meg működését a t.


A lap évente két alkalommal, kizárólag online formátumban jelenik meg. A folyóirat teljesen ingyenes.

Fő célkitűzésük, hogy fiatal, még ismeretlen, ám tehetséges szerzők, diákok számára biztosítsanak megjelenési lehetőséget. Így kívánják támogatni egy esetleges későbbi művészeti, tudományos pályafutás elindulását.

A lap interaktivitásra törekszik, ami legfőképp fordított szerkesztői napok megrendezésével nyilvánul meg. Ezek olyan alkalmak lennének, amikor is az olvasók szerkesztik az éppen aktuális lapszámot. Mindezen túl folyamatos alkotói pályázatok kiírásával is igyekeznek megszólaltatni a kultúrától és művészetektől manapság egyre inkább elzárkózó diákságot.

"Őszintén remélem, hogy az iskolák partnereink lesznek abban, hogy tájékoztassák tanulóikat arról a lehetőségről, amit a lap biztosítani kíván részükre." - mondta Egri László, a Polikróm folyóirat alapítója.

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com