Elkészült a dégi Festetics-kastély és parkjának teljes felújítása

Megnyitotta kapuit a Pollack Mihály által tervezett, mostanra teljes egészében - parkjával együtt - kívül és belül megújult Festetics-kastély a Fejér megyei Dégen - tájékoztatta a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. szerdán az MTI-t.A közlemény szerint a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében hazai és uniós forrásokból összesen 3,361 milliárd forintot fordítottak a beruházásra. Hazánk egyik legjelentősebb klasszicista kastélyának turisztikai célú fejlesztése keretében elkészült a főépület nagy részének felújítása, a park és az abban található több melléképület megújítása, valamint a közműrendszer korszerűsítése, továbbá kiállítótereket, múzeum-shopot és kávézót alakítottak ki.

A kivitelezési munkálatokhoz restaurátori és belsőépítészeti munka is kapcsolódott.
    

A kastély földszinti tárlatán a Festetics család mindennapi életét, érdeklődési körét és történelmi szerepvállalását ismerhetik meg a látogatók. A botanikai szalonban ízelítő látható a korabeli természettudományos ismeretekből, bepillantás nyerhető Kossuth Lajos eredeti herbáriumszekrényének fiókjaiba, egy interaktív, négyévszakos terepasztal segítségével pedig megismerhető a kert története.
    

A könyvtárszobában építészeti stílusbemutató, a díszteremben grófi életkép látható, de a 20. század eleji háló- és fürdőszoba, grófnői empire szalon, "kertszoba", valamint korhű dolgozószoba is várja a látogatógat az épületben, ahol külön fejezet foglalkozik a kastély 1945 utáni sorsával és az abban létrehozott gyermekotthon történetével.
    

Kiemelt szerepet kap az emeleti kiállításon a szabadkőművesség, hiszen a kastély több szálon köthető hozzá: az építtető, Festetics Antal a rend tagja volt, az alagsor titkos levéltár emlékét őrzi, az angolpark pedig az általuk használt szimbolika ékes példája. A dégi kastélyban, amely a mozgalom hazai központjaként működhetett, a látogatók interaktív és történelmileg hiteles módon ismerkedhetnek meg a szertartásokkal, eszközökkel, vagy akár bele is lapozhatnak a rend szótárába.
    

A megújult műemléképület és az angolpark nemcsak a kikapcsolódásra vágyókat, de a különleges rendezvényhelyszínt keresőket is várja. A komplexum kizárólag helyszíni, illetve előzetes regisztráció alapján induló, vezetett csoportokban látogatható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com