Elkészült az új állandó kiállítás az orosházi múzeumban

Elkészült az új állandó kiállítás és befejeződött az épület renoválása az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeumban.Az intézmény csaknem 97 millió forintot nyert el az új állandó tárlat kialakítására a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiumának pályázatán. Az összegből egy újragondolt, korszerűsített és informatikai eszközökkel kiegészített állandó kiállítást alakítottak ki a csaknem 20 éve létrehozott helyett.
   

Józó Tamásné igazgató az MTI-nek elmondta, teljesen új, eddig nem látott tárgyakkal mutatják be Orosháza történelmét. A régészeti rész időszámításunk előtt 6000-től indul, és 1711-ig követi a település életét. A helytörténeti rész 1744-gyel kezdődik, amikor Zomba környékéről betelepítették a ma a városban élők elődeit.

Itt a szocializmus időszakáig alakították ki a kiállítást.
    

A néprajzi részen pedig arra összpontosítanak, hogy milyen, a Dunántúlról hozott hagyományokat őriztek meg a helyiek, miben különbözik például az orosházi konyha a békésitől, milyen volt régen az élet Orosházán, és milyen mesterségek léteztek a környéken. Az emeleti részen pedig létrehozták a dél-alföldi város egyik leghíresebb mesterembere, Thék Endre asztalos emlékszobáját - mondta az igazgató.
    

Thék Endre (1842-1919) az első hazai bútorgyár alapítója, a magyar nagyüzemi bútorgyártás megteremtője. Az ő gyárából kerültek ki a Hauszmann Alajos tervei alapján készült, a Budavári Palota déli összekötő épületszárnyában található Szent István-terem bútorai, de gróf Andrássy Tivadar budai villájának ebédlőjét is ő rendezte be.
    

A múzeum Thékhez köthető saját tárgyai közül mintegy húsz látható az új tárlaton; egyebek mellett az üzemében készült kerek asztal egy asztali lámpával, a pipája, továbbá restauráltatták a Thék-zongoragyárban készült pianínót és zongorát. Látható lesz az a Munkácsy Mihály Múzeum tulajdonát képező aranyérem, amelyet Théknek az 1888-as Országos Iparegyesületi Kiállításon ítéltek. Thék Endre portréja, mellszobra és első feleségének, Morbitzer Antóniának a márvány mellszobra, valamint második feleségének, Kleineisel Ilonának a portréja is a tárgyi emlékek sorát bővíti az új teremben.
    

Józó Tamásné kiemelte, hogy a bő másfél éves zárvatartás alatt Nekem, értem, velem elnevezéssel kampányt hirdettek, amelyhez sokan csatlakoztak: tárgyakat vagy azok digitális másolatait ajánlották fel a múzeumnak. Ezekből az - Orosháza múltját idéző - eszközökből az újranyitással egy időben egy időszaki tárlatot rendeztek be - közölte.
    

A kormányzati támogatás mellett az önkormányzat saját forrásából renoválták a múzeum homlokzatát és tetőszerkezetét is. Hétfőn az új tárlat szakmai megnyitóját tartották, a közönség szombattól látogathatja kiállítást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com