Elkezdődött a Humor- és Borfesztivál a Ferencvárosban

Péntektől két napon át várja a Humor- és Borfesztivál főzőversennyel, koncertekkel, borkóstolókkal, kiállítással és gyerekprogramokkal a vendégeket a főváros 9. kerületében.wineA fesztivál évről évre egyre népszerűbb, és a hagyományos programok mellett erős közösségépítő szerepe is van - emelte ki Bácskai János, a kerület polgármestere a fesztiválról tartott pénteki sajtótájékoztatón. A programokról szólva elmondta, hogy a fesztivál "vidám oldaláról" Sándor György humorista gondoskodik, de levetítik például Kocsis Tibor Magyarok a Barcáért című filmjét is.

A rendezvény Miklóssy Mária sepsiszentgyörgyi festőművész kiállításának megnyitójával veszi kezdetét a Pincegalériában, majd a Bakáts téri programokkal folytatódik - emelte ki Tóth Betty, a Ferencvárosi Művelődési Központ igazgatója.

Pénteken délután a nagyszínpadon az operettirodalom leghíresebb mulatós dalaiból hallgathat meg a közönség válogatást, majd a Vivát Bacchus Énekegyüttes koncertjére várják az érdeklődőket. Ezt követően Maksa Zoltán lép fel, az estét Tóth Vera koncertje zárja.

Szombaton délelőtt a gyerekeké lesz a tér, akiknek a Batyuszínház mesejátékával és koncertekkel készülnek a szervezők, délután pedig népzenei program veszi kezdetét, amely egészen a második ferencvárosi nyílt lecsóbajnokság kezdetéig tart majd. Az estét Kocsis Tibor filmjének vetítése zárja.

A programok mellett mindkét nap folyamatosan kézműves játszóházakkal, iparművészeti vásárral, gasztronómiai és borászati bemutatókkal várják a helyszínre érkezőket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com