Elkezdődtek A víg özvegy próbái a Budapesti Operettszínházban

Elkezdődtek A víg özvegy című előadás próbái a Budapesti Operettszínházban: Lehár Ferenc első nagy sikerű operettjét március végén mutatja be a társulat Szabó Máté rendezésében. A szerelem diadalát hirdető, sok szálon futó, fordulatos, a férfi nemet erős kritikával illető történetet március 31-én láthatja először a közönség - írják a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. A Budapesti Operettszínházban tíz év után kerül ismét repertoárra a darab, amelyhez - Lőrinczy György főigazgató szerint - nem kell más, mint "egy humoros, jó szövegkönyv, egy szuper szereposztás, egy látványos díszlet, csodás jelmezek és egy szellemes, sziporkázó, mai rendezés, amelyben Szabó Máté Sybill-rendezése után joggal bízhatunk".



"Ebben az esetben minden adva van tehát, hogy az előadás nagy siker legyen" - idézi a közlemény a főigazgatót, aki kiemeli azt is, hogy a produkció már előzetesen meghívást kapott Japánba, Németországba és Olaszországba. Kerényi Miklós Gábor, a színház művészeti vezetője szerint hatalmas kihívást jelent a társulat számára a bemutató. Mint fogalmaz, mai, modern, feszes, életszerű, konfliktusokban gazdag előadást kell létrehozniuk, amely közben megfelel a külföldi producerek elvárásainak is, akik klasszikus operettet várnak tőlük, a legfontosabb pedig az, hogy magas zenei színvonalú produkció szülessen.

Az előadás rendezőjét, Szabó Mátét régóta foglalkoztatja A víg özvegy, különösen az a fájdalom és az az erő, amely szerinte megjelenik a történetben és a muzsikában. "Mi az az irtózatos erő, ami miatt Leo Stein szövegíró a saját pénztárcájába nyúlva, a színészek az ingyenes, éjszakai próbákat vállalva kiálltak Lehár zenéje mellett, hogy végül 1905. december 30-án bemutathassák a művet a bécsi Theater an der Wienben?" - teszi fel a kérdést.

Szabó Máté szerint fájdalmas szembesülni azzal a képpel, amelyet a mű a férfiakról fest. "Mire összegyűlnek a darab végén szeptettet énekelni, morálisan már teljesen leszerepeltek. Minden momentuma ismerős ezeknek a férfiaknak vagy a saját vagy mások életéből" - fogalmaz, hozzátéve, hogy ezeket a részeket komolyan kell venni, miközben rengeteg humorra, játékra és kikacsintásra is adódik lehetőség, amiben segítséget jelent a szöveget mai színpadra alkalmazó Lőrinczy Attila munkája.

A víg özvegy címszerepében tavasztól Fischl Mónika és Bordás Barbara látható, hozzájuk később csatlakozik Vermes Tímea. Daniló grófot Homonnay Zsolt és Dolhai Attila formálja meg, a másik szerelmes párt Lukács Anita és Vadász Zsolt, illetve Zábrádi Annamária és Boncsér Gergely kelti életre. A produkcióban részt vesz Földes Tamás, Ottlik Ádám, Mészáros Árpád Zsolt, Peller Károly, Laki Péter, Oszvald Marika, Frankó Tünde, Vásári Mónika, Csere László és Faragó András is.

A darab jelmezeit Tihanyi Ildi, a díszletet Czigler Balázs tervezte. Az előadás zenei vezetője Makláry László, mellette Somogyi Tóth Dániel és Dinyés Dániel, a színház január 1-én szerződött új első karmestere vezényel. Az előadás koreográfusa Lőcsei Jenő, a karigazgató Drucker Péter.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com