Elmarad 2023-ban a soproni VOLT Fesztivál

Elmarad 2023-ban a soproni VOLT Fesztivál. A szervezők az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben a döntést a bizonytalan gazdasági környezettel indokolták.Kádár Tamás, a Sziget, a Balaton Sound és a Telekom VOLT nagyfesztiválokat rendező Sziget Szervezőiroda cégvezetője a közleményben hangsúlyozta, hogy számukra a Telekom VOLT Fesztivál igazi "love brand", a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye.

Hozzátette, "nekünk is szívügyünk, azonban már az idei soproni fesztivál is csak jelentős költségmegszorításokkal tudott létrejönni, a bizonytalan gazdasági helyzetben pedig jelenleg nincs lehetőségünk a VOLT-ot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta".
    

A szervezők a közleményben kiemelték, bíznak abban, hogy a gazdasági környezet javulásával újra megtölthetik a soproni Lővéreket. A közleményben idézik Farkas Cipriánt, Sopron város polgármesterét, aki közölte, hogy tudomásul veszik a szervezők döntését. Hangsúlyozta, hogy Sopron városa mindig is szeretettel és támogatóan fogadta be a rendezvényt, és bíznak abban, hogy a nehezebb időszak elmúltával ismét otthont adhatnak ennek a nagymúltú, és sokak által várt fesztiválnak - áll a közleményben.
    

Szabó Béla, Magyar Telekom márka és kommunikációs igazgatója a dokumentumban úgy fogalmazott, hogy több mint 10 éve főszponzorai a fesztiválnak, és nehéz elképzelni a következő nyarat Telekom VOLT Fesztivál nélkül, de megértik a szervezők döntését. Hozzátette, a következő hónapokban azon dolgoznak majd, hogy valahogyan betöltsék azt az űrt, amit ebben az időszakban az elmaradó fesztivál okoz - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com