Élő Írók Társasága címmel indít sorozatot az Örkény Színház

Élő Írók Társasága címmel indít sorozatot az Örkény Színház: A magyar kultúra napjától, január 22-étől naponta tesznek közzé egyperces novellákat a társulat tagjainak előadásában a színház honlapján.Tavaly januárban jelentkezett először interneten elérhető sorozattal a színház, Élő Költők Társasága címmel, kortárs költőket kértek fel, hogy írjanak a társulat számára verseket. A sorozatnak nagy sikere volt, több mint egymilliószor kattintottak a videókra - olvasható a színház MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

    
Mint írták, ezt a megjelenési formát folytatják, az idén egyperces novellákkal. "Abban bízunk, hogy ez a színházunk névadója által megteremtett műfaj ma is él" - fogalmaznak a közleményben. Hogy ki kinek a szövegét mondja, azt ezúttal is az évadnyitó társulati ülésen sorsolták ki. A téma most sem kötött, az anekdotától a bölcseletig, a viccszerűtől az elvontig mindenféle lehet.
    

Az Élő Írók Társasága novellái január 22-től, A magyar kultúra napjától érhetők el, minden nap egy-egy videót tesznek közzé. A kortárs egypercesek közül elsőként Závada Pál Kigyullad a nézőtéri fény című írása látható Polgár Csaba előadásában. Az előző sorozat, az Élő Költők Társasága, hangoskönyvben is megjelent a Mojzer Kiadó gondozásában.
    

Az Élő Írók Társasága című sorozat színész-író párjai között van például Bíró Kriszta és Egressy Zoltán, Csákányi Eszter és Cserna-Szabó András, Csuja Imre és Jászberényi Sándor, Dóra Béla és Háy János, Epres Attila és Kukorelly Endre, Ficza István és Tóth Krisztina, Gálffi László és Tasnádi István, Jéger Zsombor és Térey János, Kókai Tünde és Nádasdy Ádám, Mácsai Pál és Hamvai Kornél, Patkós Márton és Parti Nagy Lajos, Pogány Judit és Bodor Ádám, Polgár Csaba és Závada Pál, Szandtner Anna és Darvasi László, Tenki Réka és Kemény István, Vajda Milán és Garaczi László, Znamenák István és Spiró György.
    

A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük, mert Kölcsey Ferenc - a kézirat tanúsága szerint - 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com