Előadás közben szakadt le egy londoni színház mennyezete

 Előadás közben szakadt le a londoni Piccadilly Színház mennyezetének egy darabja, többen megsérültek - írta a BBC hírportálja csütörtökön.A Denman utcai színházban Arthur Miller darabját, az Ügynök halálát adták elő szerda este, a nézőtér tele volt. A mennyezet egy darabja valamivel 20.00 óra előtt szakadt le, több nézőt beterítve a törmelékkel. Öt néző kisebb sérülést szenvedett, kórházban látták el őket.

    
A rendőrség közlése szerint az előadást azonnal leállították és biztonságban kiürítették az épületet. Több mint ezer embernek kellett elhagynia a színháztermet. A színművet hétfőn kezdték játszani. Az ügynököt, Willy Lomant játszó Wendell Pierce sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. A közösségi médiában megosztott videofelvételen az amerikai színész a Piccadilly Színház előtt áll, arra kérve a nézőket, hogy térjenek vissza és nézzék meg az előadást. "Megtiszteltetés, hogy ma este eljöttek. Nagyon sajnáljuk, ami történt" - mondta.
    

Iain Haddow, a BBC munkatársa is a nézőtéren ült. Arról számolt be, hogy a baleset az előadás kezdete után nagyjából 20 perccel történt. Elmondása szerint a mennyezet leszakadása előtt folyamatosan csepegett a víz, ami egy idő után vízfolyássá alakult, bár az eső nem esett. Hozzátette, hogy a színház homlokzata és a tető fel van állványozva.
    

A színház még nem jelentette be, mikor nyitnak újra. Londonban néhány éve már történt hasonló eset: 2013 decemberében 76 ember sérült meg, közülük heten súlyosan, amikor az Apollo Színház mennyezetének egy darabja előadás közben a nézőkre szakadt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com