Első alkalommal tart Szent Brigitta-napot az ír nagykövetség Budapesten

Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendez Szent Brigitta-napi ünnepséget pénteken a budapesti ír nagykövetség.A képviselet csütörtöki tájékoztatása szerint Írországban február elsején ünneplik Szent Brigitta napját, amely a néphagyományban a tavasz kezdetének ünnepe és mindig is elsősorban a nőkhöz kapcsolódott. A modern Írországban pedig ezen a napon a nők tehetségét és sikereit ünnepelik a művészetekben, az üzleti életben és a közéletben egyaránt és kiállnak a nemek közti esélyegyenlőség mellett - olvasható a közleményben.

    
A budapesti ír nagykövetség ebből az alkalomból kerekasztal-beszélgetést szervez pénteken a nők modern társadalomban betöltött szerepéről. A követségi rezidencián tartandó beszélgetés házigazdája Ronan Gargan, Írország nagykövete lesz. A rendezvény vendége lesz Gráinne Healy kampányszakember és kutató, Horváth Lóczi Judit képzőművész, Mideczki Ágnes pr és kommunikációs szakember, Nemes Orsolya TEDx előadó és a Magyarországon élő ír Mary Murphy író, szerkesztő. A vendégek életükről, családjukról, szakmájukról, a kettő egyensúlyáról, a kihívásokról és szakmai sikereikről mesélnek.
    

Az eseményen megtekinthető Az Úttörők című magyar nyelvű kiállítási anyag, amely azoknak a diaszpórában élő ír nők életét és munkásságát mutatja be, akik hazájukat elhagyva külföldön alkottak maradandót a tudomány, a zene, az irodalom területén vagy a politikai életben a 19. és 20. században.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com