Elvis

1977. augusztus 16-án 42 éves korában barátnője, Ginger Alden eszméletlen állapotban találta a fürdőszobában a "Királyt", Elvis Presleyt. Miután az újraélesztések sikertelenek voltak, délután fél 4-kor holttá nyilvánították a rock and roll koronázatlan királyát.

Elvis1Két nappal később a temetésén becslések szerint nyolcvanezren vettek részt. Halála után megnőtt kultusza, amely a mai napig is tart.

Elvis Aaron Presley a Mississippi állambeli Tupeloban született 1935-ben. Születésekor ikertestvére halva született, ezt a veszteséget soha nem tudta kiheverni.

Elvis első zenei élménye a helyi templom kórusa volt, a gospel. Formális zenei oktatásban soha nem részesült. Első gitárját 11 éves korában kapta. zenei tudását a rádiókban hallott dalokból szerezte, elsősorban blues és rhythm and blues stílusú dalokat hallgatott és tanult meg.

Karrierjét a Sun lemezkiadó indította meg, akik akkor épp az afroamerikai stílus népszerűsítésén fáradoztak.

Elvis stílusa megfelelt elképzeléseiknek. Játszott rockabillyt, gyors tempójú countryt és R'n B-t. Hamarosan Parker ezredes vette szárnyai alá, mint menedzser. 1956-ban adták ki első lemezét, a mai napig egyik legtöbbet hallgatott és játszott "Heartbreak Hotelt". Új stílus született az USA-ban, a rock and roll.

Bár nem politizált aktívan, ismert, hogy az 1956-os események idején kiállt a magyarok ügye mellett. Egy TV-műsorban a magyaroknak ajánlotta a "Peace in the Valley" című dalát és adakozásra szólította fel a nézőket.Elvis2

1958-ban Németországba kellett mennie katonai szolgálatra. Megismerkedett a nála tíz évvel fiatalabb Priscillával, az ezredes mostohalányával, akit 1967-ben vett feleségül. 1968-ban megszületett egyetlen gyermekük, Lisa Marie.

Ez volt a filmes korszaka. Összesen 33 filmben játszott, melyek nem tartoznak a filmművészet remekei közé, de Elvis és a zenék miatt rendkívül népszerűek voltak. Hajviseletét, csípőmozgását rengetegen akarták utánozni, a nők bálványa lett.

1968-ban, hét év után tért vissza a koncertezéshez. Az ő 1973-as koncertjét közvetítették először műholdon keresztül.

1973-ban elvált, meghitt pár képét alkották Priscillával, amint a tárgyalóteremből kifelé jöttek. Priszcilla későbbi interjúiban elmondta, hogy Évis gyógyszerfüggőségét, már nem tudta elviselni, pedig az egészségügyi helyzetének igazi romlása csak a válás után fokozódott. Drogfüggő (valójában gyógyszerfüggő) lett, ami úgy kezdődött, hogy alvászavarára szedett gyógyszereket, ám egyre nagyobb mennyiségben. Nem volt ura többé önmagának, folyamatosan gyógyszereken élt, torzul meghízott. Többféle betegséggel küzdött.

Elvis3Testőreit elbocsátotta, akik leleplező könyvet jelentettek meg róla.

Utolsó koncertjét (egyre kisebb helyeken lépett fel, az utolsó években gyakorlatilag Las Vegas közönségét szórakoztatta) 1977. június 26-án adta. Hogy cáfolja volt testőrei állításait, újabb turnéra készült, de erre már nem került sor.

Híres dalai: "Love Me Tender", "Jailhouse Rock", "In the Ghetto", "All Shook Up", "Always on my Mind", "Amazing Grace" (gospel), "Are You Lonesome Tonight?", "Can't Help Falling in Love" - és így tovább. Érdekesség, hogy jóval halála után a technika segítségével elkészült egy dal Elvis hangjával, de a technikus mestermunkájának köszönhetően a régi stílusban "Little More Conversation" címmel, amely – csakúgy, mint Elvis saját dalai – a slágerlisták élén tanyázott.

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com