Emlékérmét bocsát ki a jegybank a vakok magyarországi oktatásának 200 éves évfordulója alkalmából

A vakok magyarországi oktatásának 200 évvel ezelőtti elindítása alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20 ezer forint névértékű ezüst és 3000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.A súlyosan látássérült gyermekek oktatására létrehozott első országos hatókörű intézmény a pozsonyi országgyűlés döntése nyomán 1825-ben kezdte meg tevékenységét Magyarországon. Louis Braille ezekben az években alkotta meg a nevét viselő domború írást a vakok számára, amely a századfordulóra vált világszerte ismertté.

Magyarországon a vakok iskolájában is ekkor vezették be a Braille-rendszer szerinti olvasást és írást - idézték fel a közleményben. Kifejtették, hogy a kétszázéves jubileum alkalmából, valamint az intézmény vak gyermekek oktatása területén kifejtett áldozatos munkája előtt tisztelegve az MNB kibocsájt egy 20 000 forint névértékű ezüst emlékérmét, illetve annak 3 000 forintos címletű színesfém változatát. Az emlékérméket Molnár Mercédesz Dorisz szobrászművész tervezte.

Az emlékérmék elsődleges szerepe az értékközvetítés és a figyelemfelhívás, a mindennapi fizetési forgalomban való használatuk kerülendő. A rajtuk szereplő névérték ezen érmék gyűjtői értékének megőrzését szolgálja - fogalmaztak a közleményben. További információ az MNB honlapján olvasható.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com