Emlékhelyek népszerűsítésére indult videós pályázat

Az Én emlékhelyem címmel videós pályázatot indított a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a 17 nemzeti és 55 történelmi emlékhely népszerűsítésére; a pályázatok benyújtási határideje április 30.A középiskolás és felnőtt korosztály számára meghirdetett pályázatra három kategóriában lehet jelentkezni: imázsfilmekkel, ismeretterjesztő filmekkel és Tik-Tok videó jellegű rövidebb alkotásokkal. Olyan videókat várnak, amelyek a pályázók legkedvesebb helyszíneit mutatják be egyéni látásmóddal - tájékoztatta a Nemzeti Örökség Intézete az MTI-t kedden.
    

A szakmai zsűri által kiválasztott nyertes alkotások készítői az emlékhelyek által felajánlott nyereményeket kapják. Eredményhirdetés az Emlékhelyek Napján, május 14-én lesz, ekkor a nyertes filmeket is levetítik a közönségnek. Mindkét korosztályban közönségdíjat is kiosztanak, a közönség szavazatait május 2-től várja a NÖRI Facebook oldalán.
    

A pályázat célja, hogy a fiatalok felkeressék azokat az emlékhelyeket, amelyek személyes élmény vagy történelmi tanulmányaik alapján közel állnak hozzájuk és saját képi megfogalmazásukban mutassák be, miért érdekes vagy fontos számukra ez a helyszín. A pályázat részletei a NÖRI honlapján érhetők el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com