Emmi: még több településre jut el a Térzene Program

Idén még több településre jut el a Térzene Program: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pályázatára már kis települések önkormányzatai is jelentkezhetnek.Az Emmi keddi tájékoztatása szerint az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján idén módosítanak a pályázatok lebonyolításán annak érdekében, hogy a jövőben minél több település lakói részesüljenek az ingyenes zenei élményből.

    
Támogatási kérelmet 2021-től már nem az előadóművészek, hanem az önkormányzatok adhatnak be. A korábban csak az 5000 fő feletti városokra kiírt pályázat szintén módosul, így már kis települések is tarthatnak rendszeres előadásokat - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A nyertes településeknek vállalniuk kell, hogy 30 alkalommal biztosítják a koncerteket köztereiken. A vissza nem térítendő támogatási keret 900 millió forint, az igényelhető támogatás 7,5 millió forint a vállalt 30 alkalomra.
    

Mint felidézik, a Térzene Programot azzal indította útjára az Emmi, hogy a települések közterein újra rendszeresen felcsendüljön a minőségi magyar zeneművészek klasszikus-, világ- és népzenéje. Bár a programot a világjárvány alatti korlátozások miatt módosítani kellett, a részt vevő zenekarok gyorsan és hatékonyan reagáltak a megváltozott körülményekre, és bérházak előtti tereken, utcákon villámkoncertekkel szórakoztatták az otthonukba zárt lakosságot.
    

A 2019. október 1-jén, a zene világnapján indított programban eddig csaknem 17 ezer zenész vett részt és több mint 2000 koncerttel ajándékozták meg a lakosságot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com