Emmi: nőtt a táncművészeti programok támogatása

A kormány kiterjesztette a táncművészeti életjáradékot, a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül új programot indított a magyarországi táncművészet fiatal alkotói számára, és nőtt a táncművészeti programok támogatása is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága szombaton a táncművészet világnapja alkalmából.A közleményben felidézték, a 2013-ban bevezetett, a Magyar Nemzeti Balett, a Győri Balett, a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett tagjait érintő életjáradék január 1-jétől további négy, nemzeti minősítésű társulat tagjaira is kiterjed, mindazokra, akik a Magyar Állami Népi Együttes, Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Duna Művészegyüttes és a Budapesti Operettszínház társulatában vagy ezek jogelődjeinél összesen legalább 25 éven át magántáncosi vagy tánckari tevékenységet főfoglalkozásszerűen folytattak.

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Imre Zoltán Program néven 2017-ben új programot hirdetett táncművészek és koreográfusok számára pályakezdésük, a pályájukon való előrejutásuk és a nemzetközi színtéren való bemutatkozásuk támogatására 100 millió forint keretösszeggel - tették hozzá. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a nemzeti és kiemelt balett- és táncegyütteseket az idén 182,9 millió forinttal támogatja, melyből 57 millió forint szolgálja a nemzeti minősítésű, 125,9 millió forint a kiemelt minősítésű táncművészeti szervezetek működését. A tárca a kortárs táncművészeti produkciók létrehozása érdekében 100 millió forintot biztosít a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett szakmai feladatainak ellátásához.


A nemzeti vagy kiemelt előadó-művészeti szervezetnek nem minősülő balett- és táncegyüttesek működését és programját, valamint a határon túli professzionális táncegyüttesek programját 277 millió forinttal pályázati úton támogatja a minisztérium, a keret 22,8 millió forinttal emelkedett az előző évihez képest.


Az NKA Táncművészeti Kollégiuma által meghirdetett pályázati források 173 millió forintra nőttek a tavalyi 122,8 millió forintról. Ebből új produkciók létrehozása, forgalmazása, külföldi vendégművészek, szakemberek fogadása, szakmai utak finanszírozása, valamint produkciók felújítása támogatható. Emellett az NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma által Kulturális, művészeti fesztiválok támogatására meghirdetett pályázat útján a táncfesztiválok három évre szóló támogatásban részesülnek 69 millió forint összegben. Az idei táncművészeti fesztiválok e támogatáson felül további 10 millió forint támogatást nyernek a rendelkezésre álló előirányzatból.


Írtak arról is, a tánc világnapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője adja át a Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíjakat. A havi bruttó 100 ezer forint összeggel járó ösztöndíjat évente tíz tehetséges fiatal pályakezdő nyerheti el. A Magyar Táncművészek Szövetségének ugyanezen a napon átadandó szakmai díjait a tárca 1 millió 350 ezer forinttal támogatja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com