Eperjes Károly és Hirtling István kapja az idei Tolnay Klári Művészeti Díjat

Az idei Tolnay Klári Művészeti Díjat Eperjes Károly és Hirtling István színművészeknek ítélte oda a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület; az elismerést pénteken adják át, az ünnepség helyszíne hagyományosan a Nógrád vármegyei Mohorán működő Tolnay Klári Emlékház lesz - tájékoztatta az MTI-t az egyesület elnöke kedden.Balla István elmondta: a díjat a magyar színház- és filmművészet szolgálatában nyújtott magas színvonalú és odaadó munkásságért adományozzák, a díjazott művészek jelöléséről a Tolnay Klári-díj Kuratóriuma dönt.

A Tolnay Klári-díj Petrás Mária Kossuth-díjas népdalénekes, keramikus alkotása. A díj Tolnay Klári legkedvesebb madarát ábrázolja, egy gerlét, amit szárnyaival egy angyal ölel át.

Balla István felidézte, hogy idén 30 éves az emlékházban látható gyűjtemény, az életmű-kiállítás a ház létrehozása előtt gyakorlatilag körbeutazta az országot.

Az emlékház is jubilál, hiszen 25 éve, 2000 szeptemberében nyitották meg, és az akkori köztársasági elnök, Mádl Ferenc avatta fel.

Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész-rendező, a Magyar Színház művészeti vezetője 1980-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Később játszott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a Nemzeti, a Katona József, a Radnóti Színházban, a Művész, a Thália és az Új Színházban is.

Számos filmszerep fűződik a nevéhez. Főszerepe volt a gróf Széchenyi István életét bemutató A Hídember című magyar filmben és az Eldorádóban, Béla szomszédot alakította a Csapd le csacsi! című szatírában, címszerepet kapott az 1999-ben bemutatott Hippolyt című vígjátékban. 2015-ben a Magyar Állami Operaházban rendezte meg Bach oratóriumát, a János-passiót, de rendezései között van Schiller Ármány és szerelem műve is, ezt 2018-ban mutatták be a Pesti Magyar Színházban.

Hirtling István Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész 1984-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, már főiskolásként játszott több budapesti színházban.

Tagja volt a Nemzeti és a Madách Színháznak, a Thália Társaságnak, alapítója volt a Kelemen László Színkörnek. Később tagja lett a szolnoki Szigligeti Színháznak, játszott a Dunaújvárosi Bartók Színházban, a Játékszínben és a Veszprémi Petőfi Színházban, az Új Színházban és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. 2019-től a Vígszínház színésze.

Hirtling István 2023-ban megkapta a szép magyar beszéd népszerűsítéséért, az anyanyelv ápolásáért odaítélt Kazinczy-díjat. Közreműködött hangoskönyvekben is, mint Arany János és Petőfi Sándor levelezése, az ő hangján hallható a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete, de többek között ő Jeremy Irons szinkronhangja a Batmanben is.

A pénteki ünnepségen Juhász Judit, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, a rendezvény fővédnöke és Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Alap főigazgatója adja át a díjakat. Köszöntőt mond Balla Mihály országgyűlési képviselő, Barna János, a Nógrád Vármegyei Értéktár Bizottság elnöke és Béres József, a Béres Csoport tulajdonosa. Mohay Gábor Kazinczy-díjas előadóművész lesz a műsorvezető, közreműködik Klenyán Csaba Liszt-díjas klarinétművész.

A művészeti díj adományozásáról 2014-ben, Tolnay Klári, a legendás színésznő születésének 100. évfordulóján döntöttek. A Tolnay Klári-díjat 2015-ben Vándor Éva és Reviczky Gábor, a következő évben Kubik Anna és Venczel Vera, 2017-ben Béres Ilona, Bencze Ilona és Dunai Tamás kapta, majd Császár Angela, Zsurzs Kati és Szilágyi Tibor vehette át.

Az utóbbi években Nagy Anna, Szegedi Erika, Cserhalmi György, Tóth Enikő, Blaskó Péter, Szersén Gyula, Haumann Péter és Lukács Sándor, Hűvösvölgyi Ildikó és Seress Zoltán színművész, valamint Rátkai Erzsébet jelmeztervező és Nagy Viktor rendező kapta meg a Tolnay Klári-díjat. Az elismerést tavaly Tóth Ildikó és Rátóti Zoltán színművészeknek ítélték oda.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com