Épületséta, Jókai-kvíz és Képírók különkiadás a Kertész Imre Intézetben

Épületsétával, a Képírók című képzőművészeti programsorozat Jókai-ábrázolásokról szóló különkiadásával, Jókai-kvízzel és egy Kertész Imréről szóló dokumentumfilmmel várja az irodalom, a képzőművészet és a pszichoanalízis iránt érdeklődőket a Múzeumok éjszakáján, szombaton a Kertész Imre Intézet.Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 18 órától a Benczúr utca 46. szám alatt található villa épületének történetét és jellegzetességeit ismerhetik meg az érdeklődők Szabó Tamás programigazgató vezetésével, majd az irodalomkedvelő csapatok érkezését várják a 19 órától kezdődő Jókai-kvízre.

A 200 éve született Jókai Mór író arcképét számtalan képzőművészeti alkotás őrzi, ezeket ismerheti meg a közönség a Képírók című képzőművészeti programsorozat június 21-i különkiadásában Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa előadásából 20 óra 15 perctől.

A közleményben kiemelik, hogy 21 óra 30 perctől filmvetítés kezdődik: José Alberto Cotta A számkivetett című, Kertész Imréről és a traumafeldolgozás írói életművében betöltött szerepéről szóló dokumentumfilmjét tekinthetik meg az irodalom és a pszichoanalízis kapcsolata iránt érdeklődők.

Mint felidézik, José Alberto Cotta pszichoterapeuta és kutató, valamint Gilberto Safra pszichoanalitikus, tanszékvezető professzor koordinálásával 2014 áprilisában szeminárium indult a Sao Pauló-i Egyetem Pszichológiai Intézetének Klinikai Szakpszichológiai Tanszékén Az emberi számkivetettség kérdése Kertész Imre műveiben címmel.

A brazil pszichoanalitikusok úgy vélték, Kertész Imre művei rendkívüli módon hozzájárulnak ahhoz, hogy megértsék az érzelmi és pszichikai kitaszítottság érzését, így az irodalom és a pszichoanalízis ilyen szempontú összekapcsolása akár terápiás helyzetek megoldásában is segítheti a szakembereket.

Jose Alberto Cotta 2019-ben érkezett Budapestre, hogy dokumentumfilmet forgasson a Nobel-díjas íróról. A filmet a 2022-es budapesti bemutatót követően az idei Múzeumok éjszakáján újra láthatja a közönség a Kertész Imre Intézetben - emelik ki a közleményben.

Az épület történetét bemutató sétán való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a jelentkezéseket a rendezveny@kerteszintezet.hu e-mail címre várják. A belépésre jogosító karszalagok a Múzeumok éjszakáján megvásárolhatóak a helyszínen - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com