Erdélybe utazik a Budapest Bábszínház

Erdélybe utazik a Budapest Bábszínház: a Tíz emelet boldogság című előadást szerdán és csütörtökön két városban, három alkalommal játssza a társulat.

Mint írják, május 27-én Marosvásárhelyen, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban vendégszerepel a Tíz emelet boldogság, majd másnap Csíkszeredában, a harmadik alkalommal megvalósuló Lurkó Fesztiválon két alkalommal látható a produkció, amelynek tucatnyinál több szereplőjét Hannus Zoltán kelti életre - közölte a színház az MTI-vel.

hokiralyno-budapest-babszinhaz-eloadasa_4

Az öt éves kortól ajánlott Tíz emelet boldogság a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal koprodukcióban készült, budapesti bemutatója 2014. március 20-án volt. Az előadás Gimesi Dóra azonos című meséjéből készült, amelyet Veres András adaptált színpadra, rendezője Kovács Petra Eszter, a bábokat Bartal Kiss Rita, a díszletet Grosschmid Erik tervezte, a zenét Teszárek Csaba szerezte.

A produkciót a 2013/2014-es évadban jelölték a Színikritikusok Díjára a legjobb gyerek- és ifjúsági előadások kategóriájában, az előadásban nyújtott teljesítményéért a Magyarországi Bábszínházak XII. Találkozóján Hannus Zoltán a Magyar Bábművészek Szövetségének különdíját kapta.

A Csíki Játékszín és a Kortina Egyesület által megszervezett 3. csíkszeredai gyermek- és ifjúsági színházi találkozó május 26. és 31. között zajlik magyarországi, valamint erdélyi magyar és román bábtársulatok részvételével. A Lurkó Fesztiválon három magyarországi és öt erdélyi színház vesz részt tizenegy produkcióval.

Az előadásokat szakmai program is kíséri, ennek keretében a Budapest Bábszínház dramaturgja, Gimesi Dóra is előadást tart a meseadaptáció és a mesedramaturgia kérdéseiről.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com