Erdélyben is megünneplik a színházi világnapot

Erdélyben Marosvásárhelyen és Kolozsváron is megünneplik a színházi világnapot, amelynek alkalmából a közönség koncerten, színházi vacsorán, kulisszalátogatáson, vetélkedőkön vehet részt és szó lesz a mecenatúráról is.A Kolozsvári Állami Magyar Színház több napos programsorozattal ünnepli a világnapot. Pénteken színházi vacsora lesz egy kolozsvári étteremben, ahol a vendégek Laczó Júlia és a társulat tagjai által készített és felszolgált ételeket kóstolhatják meg.

    
Szombaton kulisszalátogatást szerveznek, közben a Szamos-parton asztalitenisz-bajnokságra várják az érdeklődőket, majd a Livingroom beszélgetéssorozat huszadik kiadásának vendége Viola Gábor színművész lesz, akivel kollégája, Bodolai Balázs beszélget. Az est zárásaként újabb párbajkoncert következik, amelyen a kolozsvári Loose Neckties Society együttes a székelyudvarhelyi Actor's Dzsem Session színészzenekart látja vendégül.
    

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ünnepi rendezvényt tart kedden a színházi világnap alkalmából a helyi Kultúrpalotában. Az eseményen Keresztes Attila művészeti igazgató tolmácsolja Simon McBurney 2018-as színházi világnapi üzenetét, Boros Csaba zeneszerző saját zongoraszerzeményeiből ad elő, Varga Balázs színművész Kovács András Ferenc-verset mond, majd beszélgetés lesz a mecenatúráról, a kultúra támogatási lehetőségeiről.
    

A Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése 1961-ben döntött arról, hogy március 27-én ünneplik minden évben a színházi világnapot, amelynek célja felhívni a figyelmet a színházművészet fontosságára és egyúttal tisztelgés a színházi alkotók előtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com