Érdi képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás Párizsban

Csütörtökön nyílik meg Párizsban Kéri Mihály, Fritz Rautner és Karsch Manfred érdi festőművészek tárlata a Toko Galériában – tájékoztatta az MTI-t Kéri Mihály.

ppKéri Mihály festőművész, az Érdi Városi Galéria művészeti vezetője elmondta: a francia főváros központjában található Tokóval tavaly kerültek kapcsolatba egy dél-koreai művészeket bemutató érdi kiállítás kapcsán.
A francia galéria vezetése ekkor figyelt fel az érdi képzőművészek alkotásaira, néhány hónappal később pedig katalógust kértek az érdi galériában kiállító művészekről.

A francia vendéglátó végül három, a kortárs festészet három ismert alakját hívta meg: Kéri Mihályt, valamint a Németországból származó Karsch Manfredet és az Ausztriából Érdre települt Fritz Rautnert.

Mint Kéri Mihály fogalmazott, a delegáció nemcsak Érdet, de a magyarországi művészetet is reprezentálja, a kiállításon mintegy 25 művel lesznek jelen. A kiállítás megvalósulásához az önkormányzat is hozzájárult - tette hozzá.

Az érdi galéria vezetője kiemelte azt is, hogy szeretnének a jövőben szoros együttműködést kialakítani a Párizs belvárosában található magángalériával, amely a képzőművészeti alkotások mellett zenei eseményeknek is otthont ad.
A csütörtöki megnyitón mindhárom alkotóval találkozhat a francia közönség, a tárlat október 6-ig látható a Galerie Tokóban.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com