Erődtúrák, kiállítások, tűzugrás Komárom-Esztergom megyében

Esztergomban több kiállítás nyílik, Komáromban éjjeli erődtúrák indulnak, Oroszlányban gyertyafényben mutatják be a kamalduli remeteséget, Tatán tűzugrást tartanak június 23-án, a múzeumok éjszakáján.Az esztergomi dzsámiban Jell Ildikó Ecsettel-ceruzával útközben című kiállítása nyílik, a főszékesegyházi kincstárban Szent Margitról rendeznek tárlatot. A Duna Múzeumban hajómaketteket állítanak ki, a Keresztény Múzeumban a restaurálást lehet kipróbálni, a Babits Mihály emlékházban pedig a költő felesége által kedvelt pöttyös ruhában érkezőknek ajándékkal kedveskednek.

    
A komáromi Klapka György Múzeumban az igazgató tart előadást a családhoz kötődő tárgyakról, majd az intézmény dolgozói Család és kultúra címmel mutatnak be jeleneteket, majd a monarchia közerkölcseibe nyerhetünk bepillantást. A Monostori erődben délután négykor tüzérségi bemutatóval kezdődnek a programok, majd öttől kilenc óráig óránként indulnak erődtúrák az udvari ágyútól.
    

Oroszlányban a makji Kamalduli Remeteség éjfélkor zárja kapuit, gregorián zene kíséretében este hattól 11 óráig óránként indulnak gyertyafényes tárlatvezetések. Tatán a Kálvária-domb gyermekkora címmel tart előadást Kürthy Dóra geológus, majd Busa Mónika néprajzos nyitja meg a Tataiak a Kálvárián című, egy estén át látható kiállítást. Sötétedés után tűzugráson lehet részt venni, a legkisebbeket lámpás- és koszorúkészítéssel várja.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com