Erwin Wurm, Türk Péter és Sam Havadtoy kiállításai a Ludwig Múzeumban

Többek között Erwin Wurm, Türk Péter és Sam Havadtoy kiállításainak ad otthont idén a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, amely a Velencei Biennálén a Kultúrgorilla és a Studio Nomád A Szabadság hídja című projektjét mutatja be.A Ludwig Múzeum tavaly 17 kiállítást rendezett, amelyekre 78 ezren látogattak el - mondta el az intézmény szerdai budapesti évindító sajtótájékoztatóján Fabényi Julia igazgató, aki kiemelte 287 múzeumpedagógiai programjukat is, amelyeken 6400-an vettek részt.

    
A gyűjtemény 51 műtárggyal gyarapodott 2017-ben, többek között Puklus Péter, Haris László, Hajas Tibor és Natalia LL munkáival - tette hozzá. Fabényi Julia elmondása szerint az év első kiállítása az együttműködésen alapuló művészeti projekteket bemutató, Közös ügyeink című tárlat lesz, majd Rafael Y. Herman izraeli fotográfus, illetve kortárs ukrán képzőművészek munkáiból nyílnak kiállítások.
    

A konceptuális művészet kiemelkedő alakja, a 2015-ben elhunyt Türk Péter első életmű-kiállítása április végétől, a szobrászat műfaji kereteit negyedszázada feszegető, osztrák Erwin Wurm Egyperces szobrok és más művek címmel meghirdetett tárlata júliustól lesz látható. Sam Havadtoy magyar származású képzőművész New York-i korszakát a gyűjtemény korabeli amerikai darabjai helyezik kontextusba július 13-tól, majd az év második felében egy finn és egy észt kiállítás is várható.
    

Szipőcs Krisztina, a múzeum szakmai igazgatóhelyettese a Közös ügyeink című tárlatról szólva elmondta: a nemzetközi program együttműködéseken alapuló, társadalmilag elkötelezett művészeti projekteket támogat. A tavalyi év során hét budapesti és vidéki helyszínen valósultak meg a nyertes magyarországi pályázatok, amelyek 25 művész közreműködésével 421 aktív közreműködőt vontak be.
    

Boros Géza, a Ludwig Biennále Irodájának vezetője a Velencei Építészeti Biennále idei magyar kiállításáról számolt be. Elmondása szerint a múzeum pályázatán a Kultúrgorilla és a Studio Nomád A Szabadság hídja - Új horizontok a városban című projektjét választották ki. Mint emlékeztetett, 2016-ban a főváros a környék infrastrukturális fejlesztése kapcsán lezárta a járműforgalom elől a Szabadság hidat, ennek köszönhetően néhány hétre egy új köztér jött létre. A kiállítás ezt idézi meg, a legfőbb "attrakcióként" pedig a pavilon átriumában kilátó épül, amely a Szabadság hídhoz hasonlóan újszerűen veszi birtokba a történelmi épületet május 26. és november 25. között.
    

A projekt virtuálisan már szerdától megismerhető lesz a www.biennale2018.ludwigmuseum.hu honlapon - mondta Boros Géza.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com