Érzékeny terek címmel látható akadálymentes kiállítás a szentendrei MANK Galériában

Megértési nehézséggel élők, látássérültek és mozgássérültek számára is befogadható képző- és iparművészeti kiállítás látható péntektől Érzékeny terek címmel a szentendrei MANK Galériában. Testi és értelmi hátrányokkal élők elfogadása és megbecsülése áll a szentendrei MANK Galéria június 3-ig látható képző- és iparművészeti kiállításának a középpontjában - közölte a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) az MTI-vel. A tárlaton Horváth László Kínai székely című útifilmje a kerekesszékes művész két, Kínába vezető utazását mutatja be, amelyet a gyógyulás reményében tett meg. Különleges Tarr Hajnalka képzőművész Benti bútor című paravánja, amit a látása folyamatos romlásával küzdő Papp Károlyné Bánó Judittal közösen készített közösen: a látássérült hölgy családi fotóiból szőtt paraván azt az állapotot mutatja be, ahogy jelenleg látja a vizuális világot.

    
Emellett olyan műveket is felvonultat a kiállítás, amelyek a hétköznapokból kimaradó információkat, élményeket kínálnak a hátrányos helyzetű célcsoportoknak. Mint írják, Boros Mátyás Cet című munkája egy lapszéli firka felnagyítása, amelynek gesztusai kitapinthatóak, ez egy olyan vizuális terület, amelyet a magas művészet gyakran használ, de a látássérültek felé való taktilis művészetközvetítésből kimarad. Ádám Zsófia Koreográfiák Bolcsóra című installációjában Bolcsó Bálint zeneszerző által komponált zeneművekre mozdulnak, rendeződnek hungarocellgolyók, és így válnak a hangok ezzel érezhetővé, láthatóvá.
    

A közlemény idézi Tardy-Molnár Annát, a MANK ügyvezető igazgatóját, aki elmondta, hogy azt szeretnék, hogy olyanok is megismerkedhessenek a művekkel, a művészekkel, akiknek eddig nem volt lehetőségük vagy alkalmuk erre. Az akadálymentesített kiállítás keretében azok számára is biztosítani tudják a művészet örömét, akik valamilyen testi, vagy értelmi fogyatékosság okán nem tudták ezt megtenni korábban. Hozzátette: a kiállításhoz szervezett művészetpedagógiai foglalkozásra ezúttal is várják a környék iskoláscsoportjainak a jelentkezését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com