Európai televíziós fesztiválon versenyez Nagy Viktor Oszkár Hivatal című filmje

Nagy Viktor Oszkár Hivatal című tévéfilmje Európa egyik legfontosabb televíziós fesztiválja, a FIPA (Festival International de Programmes Audiovisuels) nemzetközi filmes programjának dráma szekciójában versenyez.Nagy Viktor Oszkár HivatalFranciaországban idén 29. alkalommal rendezik meg a nemzetközi mustrát, amelyre több mint 70 országból mintegy 1200 nevezés érkezett. A fesztivál ezek közül 144 alkotást mutat be verseny- és versenyen kívüli szekciókban - közölte a film gyártója pénteken az MTI-vel.

Nagy Viktor Oszkár 52 perces munkáját a nemzetközi közönség először január 20-án láthatja Biarritzban.
A tévéfilm egy elképzelt bevándorlási hivatal ügyfélszolgálatának mindennapjairól szól.

Főszereplője Anna (Fignár Anna), a fiatal ügyfélszolgálati munkatárs, akihez nap mint nap számtalan nemzet Magyarországon letelepedni kívánó tagja érkezik ügyes-bajos dolgaival.

Anna napi rutinján keresztül a nézők beleláthatnak a hivatalba érkező bevándorlók személyes, időnként vicces, máskor elgondolkodtató vagy mélyen megrázó történeteibe, miközben tanúi lehetnek, milyen megterhelő a hivatali dolgozók számára a megrázó sorsokkal való találkozás.

"A film nem akar igazságot tenni, nem akarja szembeállítani a szegény bevándorlókat a gonosz hivatalnokokkal, nem akar egy sematikus gondolatmenetet rátukmálni a nézőkre. (...) Egy ilyen film akkor tud igazán jól hatni, ha rábízza a nézőre az értelmezést" - idézi a rendezőt a közlemény.

A forgatókönyvet Szőcs Petra és Nagy Viktor Oszkár írta, az operatőr Dobos Tamás, a vágó Sass Péter, a látvány- és jelmeztervező Tihanyi Ildi, zeneszerzője Hajnóczy Csaba, hangmérnöke pedig Lukács Péter Benjámin volt, a film producerei László Sára és Gerő Marcell.

Az alkotásban Fignár Anna mellett Batka Zoltán, Kaya Turan, Kaya Elif, Marton-John Bernadett Valéria és John Sanju szerepel. Nagy Viktor Oszkár a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziórendező szakán végezett 2009-ben. Diplomafilmje, az Apaföld című nagyjátékfilm, a 40. Magyar Filmszemlén elnyerte a Külföldi Kritikusok Díját (Gene Moskowitz-díj), és ugyanabban az évben jelölték az Európai Filmdíjra is.

Az elmúlt években főként dokumentumfilmeket készített bevándorlási és menekültügyi témákban, amelyeket számos magyar és nemzetközi fesztivál bemutatott és díjazott.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com