Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal - Újabb 10 továbbjutót mutattak be

Mások mellett az Eurovíziós Dalfesztiválon 2011-ben Magyarországot képviselt Wolf Kati, továbbá Éliás Gyula Jr. és a Fourtissimo, a Fool Moon, valamint Szűcs Gabi is bejutott A Dal 2015, a jövő évi bécsi eurovíziós verseny magyar válogatója 30-as elődöntőjébe.

DAL_2014_LOGO_RGBA Dal tíz újabb továbbjutóját szerdán délelőtt a Petőfi Rádióban mutatták be. A 30-as elődöntő első harmadának kilététét hétfőn a fővárosi Akvárium Klubban fedték fel, a még hiányzó tíz előadó és dal pénteken, szintén a Petőfin válik ismertté.

Az M1-en 2015. január 24-én induló A Dal című showban versengők listájáról szerdán Antal Tímea, Éliás Gyula Jr. és a Fourtissimo, a Fool Moon, Katona-Zsombori Éva, Mujahid Zoltán, a Pankastic!, a Proof of Life, Szakács Gergő, Szűcs Gabi és Wolf Kati nevét hozták nyilvánosságra.

Wolf Kati 2011-ben Düsseldorfban bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe, ahol a 22. helyen végzett What About My Dreams (Szerelem, miért múlsz?) című számával. Az énekesnőt és a dalt akkor hazai verseny nélkül küldték ki, a köztelevízió belső válogatáson választotta ki a számot. Wolf Kati A Dal 2012 zsűrijében is szerepet kapott. Hozzá hasonlóan ismert és népszerű énekes Szűcs Gabi, aki 14 éven át volt a Cotton Club Singers tagja és nemrég jelentette meg új szólóalbumát Tűsarkú lépteim címmel.

Szerepelt már az Eurovíziós Dalfesztiválon a Fool Moon egyik tagja, Rácz Gergő, aki 1997-ben a V.I.P. fiúcsapattal a dublini versenyen a 12. lett a Miért kell, hogy elmenj? című számmal. Emellett a Fool Moon 2008-ban a belgrádi Eurovíziós Dalfesztiválon Csézyvel is szerepelt, majd az énekes szintén a Fool Moon a cappella formáció tagjaként (további tagok: Németh Miklós, Mészáros Tamás, Molnár Gábor, Wodala Barnabás) idén egészen a legjobb 4-ig jutott A Dalban az It Can't Be Over című számmal.

Éliás Gyula Jr. is a hazai válogatóversenyeken szerzett tapasztalatot. Először 1996-ban, mindössze 20 évesen próbált szerencsét a Magyar Televízió nemzeti döntőjében, ahol a 9. helyen végzett Jó éjszakát című dalával. Tizenhét évvel később, A Dal 2013-ban a Mindhalálig várni rád című szám előadójaként nem jutott tovább az elődöntőből. A mostani versenyen a Fourtissimo fúvószenekarral együtt indul.

Az elmúlt évek különböző televíziós tehetségkutató versenyein kisebb-nagyobb sikerrel szerepelt Antal Tímea, Mujahid Zoltán és Szakács Gergő, Katona-Zsombori Éva a Mantra Porno együttes énekesnője volt korábban. A stílusát django-popként meghatározó Pankastic!, valamint a több tapasztalt zenészből alakult Proof of Life egyelőre kevéssé ismert a szélesebb közvélemény előtt.

A szerdán ismertetett tizes lista: Antal Tímea (számának címe: Woke Up This Way, szerzők: Malek Miklós és Dimitri Ehrlich), Éliás Gyula Jr. feat. Fourtissimo (Run to You; Éliás Gyula Jr. és Király Martina), Fool Moon (Back to Right; Molnár Gábor és Kasai Jnoffin), Ív - Katona-Zsombori Éva (Fire; Katona-Zsombori Éva, Tóth Lóránt, Gálosi László), Mujahid Zoltán (Beside You; Mujahid Zoltán, Csöndör László Diaz, Johnny K. Palmer), Pankastic! (Kicsi a világ, de nagy világ; Kálmán Tamás), Proof of Life (Hol a határ; Krajczár Péter, Schmél Csaba, Nagyváradi Nelli), Szakács Gergő (Ősz utca; Csöndör László Diaz, Szakács Gergő, Karácson Tamás), Szűcs Gabi (Úgysem felejtesz el; Gátos Iván, Szűcs Gabi, Hegyi György), Wolf Kati (Ne engedj el!; Sebastian Zelle, Martin Ankelius, Krajczár Péter, Major Eszter, Linnea Deb).

Az MTV és az MTVA mostani dalválasztó műsorsorozatának zsűrijében Rúzsa Magdi énekesnő, Csiszár Jenő, az MTVA program-főtanácsadója, valamint Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese mellett Pierrot (Marosi Z. Tamás) EMeRTon-díjas zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer szerepel. Az ötödik zsűritag a közönség lesz, a nézők egy új mobilalkalmazás segítségével pontozhatnak a produkciókra.

A Dal 2015-re 351 pályamű érkezett. Január 24-én, 31-én és február 7-én szombaton tíz-tíz dal hangzik el a három elődöntőben, öten a zsűri pontjai alapján jutnak tovább adásonként, a hatodik továbbjutóról pedig ismét a nézők döntenek, vagy a mobilalkalmazás, vagy SMS segítségével. A két középdöntő február 14-én és 21-én lesz, onnan nyolc produkció jut a február 28-ai döntőbe, amelyben kiderül, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2015-es Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között Bécsben.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com