Eurovíziós Dalfesztivál - Kállay-Saunders nyugodt a finálé előtt

Kállay-Saunders András nyugodtan várja az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjét. Az énekes az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy édesapja, Fernando Saunders világhírű amerikai zenész, producer is Koppenhágában, a helyszínen fogja nézni produkcióját.

kállay"Ha kihoztam magamból a legjobbat és úgy vagyok 6. helyezett, azzal elégedett leszek" - mondta Kállay-Saunders András pénteken arra a felvetésre, elfogadná-e a fogadóirodák jelenlegi besorolását, amely szerint a Magyarországot képviselő énekes a 6. hely környékére várható az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjében.

Pénteken este a főpróbán is élesben adja elő a Running című dalt (szerző: az énekes és Szakos Krisztián), hiszen az idei Eurovízión résztvevő 37 ország öttagú nemzeti zsűrijei (titkosan) már pontozzák a finalistákat. A döntőben 21-ikként lép színpadra, a svájci Sebalter után, ami kedvezőnek tűnik. Az utolsó, 26. dal, a brit Molly Children of the Universe című számának elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhatnak telefonhívással vagy sms-t küldve az előadók kódjaival.

A zsűri voksai és a telefonos szavazatok kombinációja adja ki a verseny idei győztesét, a 37 ország pontszámait a műsor végén egy-egy bejelentkező műsorvezető (Magyarországról Novodomszky Éva) ismerteti. Az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

Kállay-Saunders András az MTI-nek kiemelte: nagyon fontos számára az otthonról érkező támogatás, és úgy tapasztalja, az elsöprő többség szurkol és ez erőt ad neki. "A negatív kritikák nem érdekelnek".

Azzal kapcsolatban, hogy milyennek ítéli a mezőnyt, mely dalok tetszettek neki a legjobban, Kállay-Saunders András óvatosan fogalmazott.

"Már Budapesten említettem, hogy a norvég Carl Espen dala nagyon szép. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy tetszik a holland duó, a Common Linnets száma, a Calm After the Storm. Nem lehet tudni, mi lesz, sok jó dal van, és a tévénézők voksa kiszámíthatatlan. Külön dolog, mit mondanak a fogadóirodák, mert ők megint csak máshogy gondolkoznak" - mondta.

Elmesélte, hogy a dalát már sok országban játsszák a rádiók - az iTunes slágerlisták nemzetközi összesítésében a 9. helyen áll -, és több kiadó érdeklődik a Running licencéről. Úgy vélte, hogy az Eurovízió után dől el, pontosan ki akar vele dolgozni.

A 29 éves Kállay-Saunders András New Yorkban született, és 24 éves koráig ott élt, csak 2009-ben jött Magyarországra, eredetileg családlátogatóba. Azóta viszont itt van, és tervezi, hogy idén újra elmegy Amerikába, szeretne találkozni a barátaival. "Ki tudja, talán az Eurovízió megnyitja előttem egy nemzetközi karrier lehetőségét, több emberhez, nagyobb közönséghez juthatok el, mint eddig".

A szombati döntőre Koppenhágába érkezik az énekes édesapja, Fernando Saunders világhírű amerikai zenész, énekes, dalszerző, producer, aki korábban olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Lou Reed, Jan Hammer, Jeff Beck, John McLaughlin, Marianne Faithfull, Pat Benatar, Tori Amos, Joan Baez, Steve Winwood vagy Suzanne Vega.

"Ő fog kísérni a színpadhoz a döntőben, így több energiám lesz. Korábban is mindig akkor voltam a legnyugodtabb és a legjobb, amikor ő is velem volt, ez most is így lesz" - tette hozzá Kállay-Saunders András.

Produkciójának fontos része a két remek táncos, Likovics Alexandra és Nagy Tibor, akik a Running komoly témáját, a gyerekek elleni erőszak kérdését érzékeltetik a színpadon. Kállay-Saunders András mögött két vokalista, Cselovszky Rozina és Fedor Kyra is színpadon lesz.

Az énekes elmondta, hogy az Eurovízió után saját zenekarával szeretne koncertezni, sok már korábban lekötött fellépése lesz. "Nem szeretném, ha az emberek popsztárként gondolnának rám, mert nem vagyok az. Nagy koncertet akkor szeretnék, ha megjelenik a lemezem, ami egyébként már készen van, de még nem döntöttük el, mikor jön ki és milyen formában".

Az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjének nincs egyértelmű esélyese, de a legtöbb fogadóiroda a svéd Sanne Nielsen győzelmét várja (két éve is a svédek nyertek), mögötte az osztrák Conchita Wurst, a holland Common Linnets, az örmény Aram MP3, a brit Molly (a britek 1997-ben nyertek utoljára), majd Kállay-Saunders András neve következik.

A B&W Hallernében a döntőben öt volt szovjet tagköztársaság szerepel: Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország, Örményország és Azerbajdzsán, szintén finalista öt északi ország, Dánia (a rendező jogán), Finnország, Izland, Norvégia és Svédország. A közép-kelet-európai/balkáni térségből Magyarország mellett Ausztria, Szlovénia, Lengyelország, Románia és Montenegró egyaránt döntős, akárcsak a "bérlettel" rendelkező öt állandó kiemelt ország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország.

A dalfesztivál győztesének egy mikrofont formázó, üvegből készült trófea jár. Az Eurovíziós Dalfesztivált a legtöbbször - hétszer - az írek nyerték meg, ők most nem jutottak a fináléba.
Az M1 szombaton 21 órától élőben közvetíti a döntőt.

MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com