Február végéig lehet pályázni az MTA Lendület Programjára

Február 28-ig nyújthatják be pályázatukat a fiatal, tehetséges kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Programjára - közölte az MTA.A Magyar Tudományos Akadémia 2025-re is meghirdette kiválósági programját, amelynek célja a hazai fiatal kutatóbázis erősítése - írták az MTA honlapján olvasható közleményben.

Kiemelték: a Lendület Program a kiválóság támogatására irányul, ennek megfelelően célja, hogy a befogadó kutatóhelyeken áttörő eredményeket ígérő kutatásokat végző kutatócsoportok számára biztosítson forrást.

A program keretében idén is két kategóriában nyújthatnak be pályázatot a tehetséges fiatal kutatók. Induló támogatást (Lendület I ) kaphatnak azok a 40 évnél fiatalabb kutatók, akik PhD-fokozatukat 2015. január 1. és 2021. december 31. között szerezték meg és korábban már sikerrel indultak rangos hazai vagy nemzetközi pályázatokon.

Újdonság, hogy azok a fiatal kutatók is beadhatják pályázatukat ebben a kategóriában, akik az Európai Kutatási Tanács (ERC) valamelyik kiválósági pályázatára 2022. január 1. után beadott pályázatukkal eljutottak az értékelés második fordulójáig, de nem részesültek támogatásban.

Haladó támogatásra (Lendület H) azok a kiemelkedő vezető kutatók pályázhatnak, akik rendelkeznek megfelelő kutatócsoport-vezetői tapasztalattal, vagy akik az Európai Kutatási Tanács (ERC) valamelyik kiválósági pályázatára 2022. január 1. után beadott pályázatukkal eljutottak az értékelés második fordulójáig, de nem részesültek támogatásban. Ebben a kategóriában újdonság, hogy a nyertesek vállalják, hogy hároméves szakmai beszámolójukban bemutatják a Lendület-támogatás alatt benyújtott ERC-pályázatukat.

A megkötések között szerepel, hogy a nyertes pályázóknak vállalniuk kell, hogy a Lendület-támogatásuk futamideje alatt életvitelszerűen Magyarországon tartózkodnak. A pályázatot benyújtó kutatóknak kötelezően MTMT-azonosítóval kell rendelkezniük naprakész adatokkal. A megpályázható támogatás maximális összege a Lendület I kategóriában átlagosan évi 40 millió forint, a Lendület H kategóriában átlagosan évi 50 millió forint.

A kiírás szerint új Lendület-kutatócsoportok támogatására 1 milliárd forint fordítható, amelyből várhatóan 18-20 Lendület-kutatócsoport indítására van lehetőség 2025. szeptember 1. és 2025. december 1. közötti kezdési idővel. A teljes támogatási időszak minimum 3, illetve maximum 5 év lehet. A pályázat részletei a Lendület Program 2025. évi pályázati felhívásában olvashatók az MTA honlapján (mta.hu).

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com