Februárban mutatják be a Budapesti Operettszínházban A cirkuszhercegnő című darabot

Kálmán Imre, Julius Brammer és Alfred Grünwald A cirkuszhercegnő című darabját tűzi műsorra a Budapesti Operettszínház; az előadást február 21-én, 22-én és 23-án este hármas szereposztásban, Homonnay Zsolt rendezésében mutatja be a Nagymező utcai teátrum - tájékoztatta a színház az MTI-t.A közleményben idézik Kiss-B. Atillát, a Budapesti Operettszínház főigazgatóját, aki a közelgő premier kapcsán felidézte, hogy a színház alkotói csapata már 2023-ban elkezdte az előadás előkészítését: a szövegkönyvet letisztították, a kottaanyagot pedig egységesítették.

A közlemény szerint a rendezői koncepció alapját az egyénnek a személyes és kollektív magánnyal való küzdelme képezi: a menekülés az őszinte, nyílt, emberi kapcsolatoktól, a társas érintkezések alkalmával felöltött álarc, valamint a felismerés képessége, hogy az emberek képesek levetkőzni eddig játszott szerepüket.

A közleményben idézik Túri Erzsébet díszlettervezőt, aki kifejtette, hogy az előadás reális térben játszódik, de alkotótársaival az volt a céljuk, hogy a díszletet 21. századivá tegyék. Ennek egyik eszköze a színház hatalmas LED-fala, amely modernné és meghökkentővé teszi a színpadképet.

A produkcióban szerepet kaptak a Színház- és Filmművészeti Egyetem növendékei is. Emellett Kiss-Balbinat Ádám hegedűművész, népzenész is fellép az előadásban. A produkció a Fővárosi Nagycirkusszal együttműködésben készült.

A darabban többek között Kiss Diána, Lévai Enikő, Bordás Barbara, Sándor Péter, Laki Péter, Papp Balázs, Dolhai Attila, Kiss Zoltán, Langer Soma, Bojtos Luca, Széles Flóra, Rácz-Almási Vivien, Erdős Attila, Dénes Viktor és Tassonyi Balázs játszik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com