Fejlesztések a Makovecz Házban

Számos fejlesztés történt a Makovecz Központ és Archívumban a Kossuth-díjas építész halálának tizedik évfordulójára."A Makovecz Imre Alapítvány nem a múlttal, hanem a jövővel foglalkozik és azzal, amit Makovecz Imre kijelölt számunkra azzal, hogy a cselekvések embere volt" - mondta Makovecz Anna, a néhai építész lánya, a tíz éve létrejött Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi tagja az M1 aktuális csatorna keddi i műsorában.
    

Kiemelte: másik fontos missziójuk, hogy Makovecz Imre szellemi hagyatékát a központban kutathatóvá és mindenki számára elérhetővé tudják tenni. "Az évfordulót a cselekvés jegyében töltjük, előre tekintünk. Továbbfejlesztettük a központ kertjét, elhelyeztünk benne egy hatszögletű kis épületet, Makovecz Imre egyik épületének alapegységét. Emellett elkezdte működését a házban a kutatóállomás, amely alkotásainak digitális archívuma" - fűzte hozzá Makovecz Anna.
   

Mint elhangzott, szerdán este Gondolatok, képek, dalok címmel kamarakiállításnak és előadóesteknek ad otthont a ház Makovecz Imre és Cseh Tamás munkáiból. Makovecz Anna kitért arra, hogy ők ketten közel laktak egymáshoz, többször összefutottak, nagyra tartották egymást és terveztek egy nagy beszélgetést, ami végül nem valósult meg.
    

A két művész hagyatékát gondozó alapítványoktól az építész fia, Makovecz Pál és a néhai dalszerző, előadó fia, Cseh András kezdeményezésére a Makovecz Házban a két művész gondolkodásának hasonlóságait mutatják be és tárlatot állítottak össze Cseh Tamás képzőművészeti munkáiból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com