Fekete komédiát forgat Lengyel Balázs

Fekete komédiát forgat Lajkó - cigány az űrben címmel Lengyel Balázs, akinek első nagyjátékfilmje egy elképzelt történetet mesél el a szovjet űrprogramról.Lengyel BalázsA forgatókönyv szerint az első élőlény az űrben nem egy Lajka nevű kutya, hanem egy Lajkó nevű magyar permetezőpilóta volt. A film 1957 elején játszódik, amikor a Szovjetunió úgy dönt, hogy baráti országai közül Magyarországnak ad esélyt, hogy kiválassza, kit küld első emberként az űrbe.

Korábban A répa című kismfilmet rendező Lengyel Balázs az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy a szovjet űrkorszak hajnaláról akart magyar vonatkozású filmet forgatni írótársával, Lovas Balázzsal együtt.

Lengyel Balázs kiemelte, hogy a magyar kultúrában és filmtörténetben a szatírának komoly múltja és hagyománya van, a Lajkó is ehhez kíván csatlakozni. A nagy előd, A tanú nyomdokain haladva a 20. század történéseit a második világháborútól kezdve a szocializmus évein vagy a diktatúrák sötét korszakain keresztül groteszk humorral mutatja be.

"Nehéz alkotóként egy mondatban megfogalmazni egy üzenetet, erre nyilván a filmet szeretném felkínálni a nézők számára. Nekem annyi a vágyam, hogy a film pozitív energiája és humora, pozitív életszemlélete átragadjon a nézőkre, mert azt gondolom, hogy most leginkább erre van szükségünk nekünk, magyaroknak" - fogalmazott a rendező.

A Filmalap 313,96 millió forintos támogatásával készülő alkotás forgatását július közepén kezdték el, vidéki helyszíneken. A rendező elmondta, hogy már túl vannak a munka felén és jelenleg néhány napot Budapesten, az Államigazgatási Uszodában és annak tornatermében forgatnak, itt készülnek el a bajkonuri űrrepülőteret megjelenítő részek. Ezek után újra vidékre utazik a stáb és többek közt Kiskunlacházán, Csobánkán, Várpalotán, Ócsán és Oroszlányban dolgoznak.

A főhőst Keresztes Tamás alakítja, illetve Gyabronka József és Pálffy Tibor lesznek a film főbb szereplői, de mellettük feltűnik mások mellett Papadimitriu Athina, Trokán Anna és Trokán Nóra, Szirtes Ági, Máté Gábor, Rajkai Zoltán, Trill Zsolt, Lukáts Andor is.

A Lajkó producere a Pálfi György Szabadesés és jelenleg Kanadában készülő Az Úr hangja, valamint Gigor Attila A nyomozó és a bemutatás előtt álló Kút című filmet is jegyző Pusztai Ferenc. Operatőre Réder György, látványtervezője Valcz Gábor. A bemutatót 2017 őszére tervezik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com