Feljelentést tesz az Építési és Közlekedési Minisztérium a Klimt-kép ügyében

Védett kulturális javakkal visszaélés, hatóság félrevezetése és közokirat-hamisítás bűncselekményének gyanúja miatt feljelentést tesz a Budapesti Rendőr-főkapitányságon az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a Magyarországról kivitt Gustav Klimt-festmény ügyében - tájékoztatta a tárca kedden az MTI-t.A magyar műtárgyfelügyeleti hatóságot hamis adatokkal és manipulált képpel félrevezetve vitték ki az országból Gustav Klimt egy kevésbé ismert és dokumentált festményét. Ezért Lázár János a tárca vezetője vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményeként az Építési és Közlekedési Minisztérium feljelentést tesz, kezdeményezi a vonatkozó jogszabály módosítását, valamint a kép védetté nyilvánítását - tartalmazza a közlemény.

Felidézték: a műtárgyfelügyeleti hatóságtól egy magánszemély kért 2023-ban a tulajdonában álló "Ismeretlen alkotó: Afrikai férfimodell, olaj, vászon, magasság: 65 cm, szélesség: 53,50 cm, jelzés nélkül" meghatározással megjelölt képre kiviteli engedélyt.

A festmény értékét a kérelmező 50 ezer forintban jelölte meg.

A kérelmező által megadott adatok, valamint a festményről benyújtott fényképfelvétel alapján a hatóság megállapította, hogy a műtárgynak az országból történő kivitele a kulturális örökség védelméről szóló törvény szerint nem engedélyhez kötött. Ám később kiderült, hogy a festmény valójában Gustav Klimt osztrák festőművésznek a nyilvánosság és a szakirodalom elől közel egy évszázada eltűnt alkotása.

Ezt követően rendelt el vizsgálatot Lázár János, építési és közlekedési miniszter - emelték ki. Az ÉKM vizsgálata során megállapították - folytatták -, hogy a kérelmező valótlan adatokat adott meg a kérelemben. Vagyis valótlanul határozta meg a festmény alkotóját, címét, értékét. A jogszabályi kötelezettségtől eltérően nem jelezte, hogy a festményen a Klimt hagyatékot jelölő bélyegző látható, valamint a kivitel célját is valótlanul jelölte meg Ausztriába költözésként, mert a kép később maastrichti és new yorki művészeti és régiségvásárokon bukkant fel.

Továbbá a kérelmező a festményről rossz minőségű, körülvágott, nem a teljes képet ábrázoló, homályos, színvilágában a valóságtól jelentősen eltérő, megtévesztő fotót csatolt a kérelemhez, amelyen a hagyatéki bélyegzőt eltüntették - fűzték hozzá.

Emlékeztettek arra: Végvári Zsófia a Festményvizsgálati Labor vezetője a kép eredetének vizsgálatáról szóló, saját oldalán közzétett nyilatkozata alapján - egy magánkérelmezőnek készült, nyilvánosságra csak 2025-ben hozott vizsgálata során - már 2022-ben megállapította, hogy a kép valójában Gustav Klimt, a nemzetközi műkereskedelemben később Afrikai herceg címen megjelent 1897-ben, Bécsben festett portréja. A festményvizsgáló 2022-ben beazonosította a képen a "Gustav Klimt Nachlass" feliratú bélyegzőt, amely a 2025-ös blogbejegyzésben közölt, 2022-ben készült képeken szabad szemmel is látható, olvasható. Eközben a 2023-ban a műtárgyfelügyeleti hatósághoz benyújtott kiviteli kérelemhez csatolt fotókon nyoma sincs - ismertették.

Az ÉKM, a hasonló esetek megakadályozása érdekében, egyben kezdeményezi a vonatkozó jogszabály megváltoztatását annak érdekében hogy a műtárgyak kiviteli engedélyezése során az eljárásokban minden esetben sor kerüljön a műtárgy szemléjére is - olvasható a tárca közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com