Fellép az Ensemble Mandel a krakkói Copernicus Fesztiválon

A lengyelországi magyar kulturális évad keretében kedden a krakkói Copernicus Fesztiválon, a Malopolski Ogrod Sztuki kulturális központban lép fel az elektroakusztikus zenét játszó Ensemble Mandel - közölte az MTI-vel a  Balassi Intézet.A közlemény szerint a negyedik alkalommal megrendezett fesztivált 2014-ben azzal a céllal hozták létre, hogy színteret adjon a különböző tudományágak képviselői, tudósok, filozófusok és művészek közti párbeszédre. Az idei programok többek közt az elme és az érzelmek kapcsolatával, az érzelmek világfelfogásban betöltött szerepével, valamint a technológia érzelmekre gyakorolt hatásaival foglalkoznak.

A Mandel Róbert kezdeményezésére ugyancsak 2014-ben alapított Ensemble Mandel előadásaiban régi és az új zenei elemek keverednek. A zenekar analóg moduláris szintetizátorokat szólaltat meg olyan középkori hangszerekkel együtt, amelyeket a közönség csak ritkán hallhat elektroakusztikus zenei közegben. A zenei projektben Mandel Róbert (tekerőlant) Szabó Zsolt (viola da gamba), Andrejszki Judit (ének), Molnár Andrea (blockflöte), Kaltenecker Zsolt (szintetizátor) és Kiss Zoltán (technikai munkatárs) vesznek részt. Repertoárjukban többnyire elektronikus és elektroakusztikus kompozíciók szerepelnek, de megszólaltatnak eredeti középkori zeneműveket is. A Copernicus Fesztiválon a zenekar Bingeni Szent Hildegárd műveit és improvizációkat ad majd elő - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com